• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Adventi vasárnapok

Nyomtatás

Advent első vasárnapján csendes gyertyagyújtásra gyülekeztünk a Törökház udvarán. A korán sötétedő tájban feltünedeztek az apró és sűrűsödő távoli balatoni és hegyoldali fények, jelezve az est közeledtét.

 Az udvaron is pislogtak szorgosan az öreg mandulafák csonkjaira elhelyezett fények, halk zene és forró tea fogadta az érkezőket. Kálmánfi Gábor köszöntő szavai után az erősödő széllel dacolva ugyan, de fellobbant a hatalmas koszorún az első gyertya lángja, Ferenczi Gábor alpolgármester gyújtotta meg.

Advent második vasárnapján a Kultúrkarácsony elnevezésű rendezvénynek adott otthont a művelődési ház. Ez a rendezvény a már sok éve megtartott karácsonyfa díszítés programjából bokrosodott egész délutánt betöltő együttlétté. Az üveges teremben kézműves foglalkozásra várták az érdeklődőket, Szuper Miklósné és unokája, Zselyke  mutatta meg a mézeskalács díszítés fortélyait. Az előcsarnokot és a színházterem két oldalát megtöltötték a helyi és ide érkező kézművesek: termékeiket, ajándékoknak is szép portékáikat kínáló árusok. S a színpad előtt derékig érő kis fenyőfák várták a saját készítésű díszekkel érkező nevezőket, mert ez volt az egyetlen feltétele a részvételnek, no meg egy tálka sütemény. Tizenegy fenyőfácska öltözött díszes ruhába, szép, ötletes, míves munkával elkészített díszekbe. Név szerint a következők öltöztettek fel egy-egy fenyőt, részvételüket a délután folyamán egy oklevéllel ismerte el a szervezők nevében Tarnai Viktória. Díszített a Tündér Ujjak csapata, a Mártha-család Veszprémből, a Riviéra egyesület, az Óvoda, a Csipkeműhely, a Sirály és az ANYPE nyugdíjasai, a vöröskereszt, az általános iskola két csapata: a tantestület és az ötödik osztályosok, valamint a szomszédból, Felsőörsről a himzőkör tagjai.

Ezek a fák a további rendezvényeken is megtekinthetők lesz egészen az ünnepek múltáig.
De mitől kulturális ez a rendezvény? A színpadra lépők produkcióitól.
Először, idén első ízben együtt énekeltek a falu legkisebbjei, az óvodások a nevelőkkel és néhány szülővel támogatva a Sirály énekkarral, Bónyai Mária vezetésével. A felhangzó karácsonyi dalok, s végül a közös éneklés megteremtette az adventi légkört a teremben.
Őket a felsőörsi Bárókert Bábszínház két alapítójának, Pásztorné Simon Annamáriának és Ruzsin-Bóné Kingának a Karácsonyi mese c. műsora követte, akik Jézus születéstörténetét elevenítették meg magas színvonalon, a csuhébábok és népi mesélők elragadó ötvözetével, ének- és zeneszóval téve színessé, mindezt gyönyörű, tiszta hangképzéssel, közvetlenül, mosolygósan. Nagy élmény volt őket látni, hallgatni.

Egy hosszabb, helyváltoztatásra, nézelődésre, beszélgetésre ösztönző szünet után következett az Alsóörs-Lovasi Református Társközség énekkara nagytiszteletű Kálmán Csaba irányításával. Zongorán kísért Szücsné Molnár Ágnes. Kálmánfi Gábor félig tréfás beharangozásával az est sztárvendége, Fehér Marci is elfoglalta helyét a színpad közepére állított széken, s hamarosan érezhettük, hogy meseolvasásával rá is szolgált erre a kifejezésre. Andersen meséje elevenedett meg apróbb részletekben, A kis gyufaáruslány, közben az énekkar szívet melengető dalolása töltötte be a termet, melyben Németh Julcsi fuvolajátéka is megszólalt. A szomorú történet végén a második gyertyát Fehér Marci gyújtotta meg. A taps, a visszatapsolás egyértelművé tette a sikert. Ezt koronázta meg a tiszteletes úr által javasolt közös éneklés, s felhangzott a Dicsőség, mennyben az Istennek kezdetű dal.

Az est a Kádár Ignác vezette táncházzal fejeződött be. Remélhetőleg minden részt vevő, néző, érdeklődő jó és szép érzésekkel távozott.

Csiszár Edit

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2018. december 11. kedd, 11:44 )  

Harley-Davidson

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card

Patinás Antik