• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

'56 november 4-re emlékeztünk

Nyomtatás

Tollal és ecsettel -1956-ról az irodalom és a festészet nyelvén

Hatvan évvel ezelőtt történt. Tizenkét dicső nap után, amikor a magyar nemzet kinyilvánította szabadság iránti vágyát és tett is érte, elkövetkezett november negyedike, amelyet ma nemzeti gyásznapként tartunk számon

Most, amikor fejet hajtunk 1956 áldozatainak emléke előtt, nemcsak azokra gondolunk, akik a legdrágábbat, életüket adták a szabadságért, hanem azokra is, akik életben maradtak ugyan, de testben és lélekben megszenvedték a történteket, és azokra is, akik elhagyva az országot, gyökértelenül, „szívet és hazát cserélve” élték tovább életüket.

Vathy Zsuzsa írónő, aki Mándy Iván szavaival élve alakjait mindig belülről mutatja meg, „Itt a szépséget nézzük” címen regényt (vagy, ahogy ő mondja) háromrészes rémjátékot írt egyikükről. A könyv bevezetéseként köszönetet mond Márton Erzsébetnek, aki saját élete hiteles történetét adta kölcsön e célból. A mű főszereplője Osztos Erzsébet ötvenöt éves rokkantnyugdíjas, a „Haza hőse”, aki unokahúga kérésére magnóra mondja életét, azt, hogy „hogyan kerül bele az ember tizenkilenc éves korában a történelembe, anélkül, hogy akarná, mert mindenen jár az esze, csak ezen nem”. Volt mit mesélnie.

A trilógia első része (Mi ez, csak nem forradalom?”) történelemóra tizenöt – húsz éveseknek arról: „hogyan csináltak forradalmat a fürdőmesterek, földművesek, vontatóvezetők, honvédek, kertészek, kalauzok, bányászok, kőművessegédek, mérnökök, ápolónők, gyerekek és még sokan mások.” A fiatal kalauzlányt is magukkal sodorták az események, egyszer csak azt vette észre, hogy puska van a vállán, s mivel rátermett volt, vezetőjévé választotta környezete. Ezért aztán, bár sem vér, sem erőszak nem tapadt a kezéhez, amikor változtak az idők, ő is egyike volt azoknak, akik elhagyták az országot. Később amnesztiát hirdettek az egy éven belül hazatérőknek. Úgy vélte, jó hozzá a sors, hogy ezt megteheti, és jött, boldogan.

A második rész az „Átmegyünk groteszkbe”címet viseli. „Véresen komoly kifejlet: semmi sem igaz, a fordítottja sem – írja Vathy Zsuzsa. A gyilkosok törvényességért kiáltanak, és nem bocsátanak meg azoknak, akik nem öltek”.
Erzsébet önként jelentkezik a hatóságoknál, mindent elmond magáról, s bár semmi bűnt nem követett el, válogatott kínzásokat kell kiállnia. A nyomorékká vert húsz éves lányt halálra ítélik, majd ügyét újratárgyalva, bírái humánumukat bizonyítandó, tizenkét év börtönbüntetésre ítélik. 

„Nicsak, mi lett a vége? – teszi fel a kérdést a rémjáték harmadik része, amely arról szól, hogy „ha a halottak már úgyis halva vannak, az élők hadd éljenek, s éljenek csak minél jobban. Mert minden jó, ha a vége jó, de ki tudja, ennek a történetnek hol a vége?”.
Mikor ezt az írást elolvasta a napjainkban Felsőörsön élő, veszprémi születésű Brusznyai – tanítvány, Bán Magdolna festőművész, első pillanatban rabul ejtette. Különösen a „Mese a haláltündérről” című rész ragadta meg képzeletét. A cselekmény ezen a ponton egy rabkórházban játszódik, ahol Erzsébet félig kómában, lázálmokkal küzd. „Estefelé, amikor a lázam kezd fölfelé menni, úgy érzem magam, mintha egy varázsszőnyegen ülnék, nemcsak lebegek, hanem hipp-hopp, ott vagyok, ahol akarok. És mesélni kezdek. Mindig másnak…. Kinn most megy le a nap, kár, hogy nem látod. Narancssárgák, rózsaszínűek és szürkék a felhők, az ég, mint egy fényország, fenn pedig, nagyon magasan madarak vonulnak, olyan sokan, mintha felkerekedett volna egy egész madárország. Akkor láttam utoljára ilyen vonulást, amikor a határon átmentünk, mi sok ezer ember. Talán a fáradtság okozta, hogy összekeveredett bennem az égi és földi vonulás, így látom magam előtt most is, és azt szeretném, te is így lásd: térdig érő vízben, lenn a földön százezer fekete madár, és fönn, az égen, északról délre ugyanennyi ember röpül.

Ez a látvány engem annyira megfogott – meséli a művésznő, hogy megfestettem. Láttam magam előtt lent a sötétlő Fertő - tavat, a térdig vízben gázoló madarakat, felette a világos eget. A hátteret nagyon hamar megcsináltam. Láttam azt is, ahogy az égen emberek repülnek, de nem mertem tovább lépni. Kétségek gyötörtek: hogyan tudnám megcsinálni, hogy érthető legyen, és ne váljon nevetségessé? Jó volt az ég, féltem, hogy elrontom. Egy év telt el, mire ismét elővettem. Tizenegy óra volt délelőtt, amikor hirtelen fogtam az ecsetet, és egy lendülettel megfestettem, amint nem is emberek, hanem lelkek, társak repülnek transzparensen az égen a szabadság felé. Szöges drótot feszítettem ki a kép közepén, fenn a szabadság, lenn sötét árnyékvilág. Később Budapesten, a Vigadóban nyílt kiállításomon személyesen is találkoztam Vathy Zsuzsával, aki dicsérte a munkám.

Nem az írónő volt az egyetlen, aki ezt megtette, Bán Magdolna rangos elismerést kapott. Ezt írták róla:
Bán Magdolnát festményei a vezető európai művészek közé emelték. Ezt az általa elnyert díjak sora bizonyítja. Svájcban telepedett le. Gyermekkorának színhelyéről és élményeiről sokszor festett idealizált otthoni tájakat. Korai munkái Európa legjelesebb naiv művészeinek csoportjába helyezték, de rövid időn belül kifejlesztett egy különleges, szinte éteri stílust. Bátor színeket használva szürrealista témákhoz nyúl. Olyan világot tükröz, amely már csak képzeletünkben létezik. Idealizál.

Ez az 56-os kép sok régi japán művész munkájára emlékeztet. A kékesszürkék, a domináló sárgák az égen, amelyek visszatükröződnek a vízben, a zöld a hullámzó dombokon és a sok mozdulatlan madár, a messzeségbe nézve minden egy látszólag nyugodt, de misztikus érzést kelt. Közelebbről nézve a szemlélő látja a szögesdrótot, amely kettészeli a képet, a madárszerű figurák az égen emberek, amint a szabadság felé repülnek. A cím megadja a választ a témát illetően, mert 1956 volt a magyar forradalom éve, romba döntve az oroszok által. Magyarok ezrei menekültek el akkor az országból menedéket keresni, és sokan, csak a kommunista rezsim után tértek haza.

Fenti sorok a 2007-ben Amerikában kiadott „1100 festmény, amit látnod kell, mielőtt meghalsz” című válogatásban láttak napvilágot. Ez az áttekintés egy nemzetközi kritikusok által készített válogatás a kezdetektől napjainkig. Bán Magdolna az egyetlen magyar művész, aki 1956 című festménye jogán helyet kapott benne.                                    

 Kovács Piroska

 

Módosítás: ( 2016. november 08. kedd, 13:34 )  

Praktikumtár

Harley-Davidson

Fogyasztóbarát

Vízparti szállás

Balaton riviéra

Hirdetmény

Balaton Best Card