• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Iskolások farsangja

Nyomtatás

A farsang minden évben várt program az iskolások körében, különösen a kisebbek szeretik a jelmezes megjelenést.
Novákné Juhász Andrea, az iskolai diák önkormányzat vezetője fogja össze a szálakat évek óta, s szervezi ezt a népszerű összejövetelt,

aminek a sikere nyilván abból is adódik, hogy jó segítőtársakat választ maga mellé a különböző feladatokra. A tombolajegyek árusításába már a felsős tanulók is besegítettek a szülők mellett. Az előtérben felállított asztalokon kaptak helyet a szülők által hozott sütemények a szendvicsek társaságában. A szülők, nagyszülők a nagyteremben találtak ülőhelyet, s várták a szép számban bevonuló jelmezeseket, akik az előtérben sorakozva várakoztak.  Hajasné Zsédely Mónika kis tanítványai, a 3. osztályosok  vidám farsangi összeállítással indították a rendezvényt. Ezután következett a jelmezesek bevonulása.  A színpadon is megmutatták magukat egyenként, Kálmánfi Gábor „hajóskapitány” vezényletével. A színpadon ülő tanítókból és szülőkből álló zsűri is alaposan szemügyre vette a jelmezeket.

Ötletekben nem volt hiány, az aktuálisan divatosak mellett néhány klasszikus figura is feltűnt. A zsűri tanakodásához idő kellett, ezalatt az Acro Dance ifjú csapata lépett színpadra Tromlerné Rusz Rita vezetésével. A kis táncos palánták általános tetszést arattak. Ezután játék következett két fordulóban.  Az 1-3. és 5-6. osztályosok alkottak kisebb csoportokat, s választottak nevet maguknak. Hét zeneszám részletét kellett felismerni és lejegyezni a papírra. A kisebbek között a Jupi és a  Farkasok csapata  érte el a legtöbb találatot, a felsősök csoportjában a Csajszik nyertek.

A zenéről mindvégig ifjabb Németh Béla gondoskodott, maga is egy hatalmas kalappal azonosulva a jelmezbálhoz.
A zsűri a döntését oklevéllel nyomatékosította. A legkreatívabb címet a két villanyoszlop kapta, a legszebb jelmez elismerést a napraforgó érdemelte ki. Legötletesebbnek a szívtiprót találták, a különdíjat a trollok kapták, megérdemelten. 
A táncra senkit sem kellett buzdítani, még a pöttömke  testvérek is megtalálták egymást és a ritmust. Azért a tombolahúzást mindenki izgalommal várta. Előkerültek a kék-zöld-sárga-piros jegyek a különböző jelzésekkel, de a szervezők egyszerűsítettek: mindenki nyert, aki a kihúzott számmal rendelkezett függetlenül a színtől és jelzéstől, így többen is jelentkeztek egyszerre, meggyorsítva ily módon a sorsolást. A három fődíjnál viszont már minden számított.
Ezután folytatódott a tánc, először táncverseny formájában, rajtszámot kaptak a benevezők, s indult is a verseny. Már azon is csodálkoztunk, hogy a twistre nagyjából ráéreztek a gyerekek, de a keringő már ismeretlen nekik.

Nem lehetett könnyű a döntés, ami azért mégis megszületett. A legjobban táncolónak az 1-es rajtszámú párost találta a zsűri, őket a 21-es és a 17-es számmal táncolók követték. Aztán folytatódott a tánc rajtszámok nélkül, csak a mozgás, a zene örömével ha nem is kivilágos kivirradtig.

Csiszár Edit

Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2017. március 07. kedd, 12:57 )  

Praktikumtár

Harley-Davidson

Hirdetmény

Fogyasztóbarát

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Balaton Best Card