• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Sajtótájékoztató a Pannon Várszínház előadásairól

Nyomtatás

Jó estét nyár! Jó estét alsóörsi nyári színház!
Alsóörs Kékhullám zászlóval többszörösen kitűntetett strandján tartott sajtótájékoztatót a község önkormányzata és a Pannon Várszínház a 2017-es nyári évad hamarosan kezdődő produkcióiról.

Miután Hebling Zsolt polgármester köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy örül annak az immár hét éve tartó remek partnerkapcsolatnak, amely a színház társulatát és a kultúrát kedvelő Alsóörsöt összeköti. Ennek köszönhetően a rajongók széles táborának a nyári hónapokban sem kell nélkülöznie a színház varázslatos világát.

A teátrum igazgató - főrendezője, Vándorfi László is örömmel üdvözölte ezt a gyümölcsöző kapcsolatot. Korábban soha nem csináltunk strandszínházat – mondta, abban hogy Alsóörsön létrejött, a kötődés, a gyermekkor emlékei is közrejátszanak.  A strand az egyik legizgalmasabb helyszín, ahol a szórakozás és a kultúra egybefonódik. Igaz ez a gyermekelőadásokra is, ahol a különleges térben több generáció és maguk a színművészek közösen élvezik a produkciót. Erre az idén (a már lezajlott premieren kívül) még négy alkalommal lesz lehetőség:  július 21-én és 29-én 11 órakor, augusztusban pedig 13-án és 20-án ugyan ebben az időpontban, amikor a Mesevarázs című zenés játék kerül színre.

A strand, pontosabban a strandszínház lesz a színhelye Szirmai Albert operettjének, a Mágnás Miskának is, amelyet július 21-én, pénteken 21.00 órakor láthat a nagyérdemű. Ennek a már- már groteszk darabnak – ahogy Vándorfi László nevezte – az ajkai strandon volt az ősbemutatója, most mi is élvezhetjük, új hangszerelésben.

Alsóörs bővelkedik különleges helyszínekben, közülük is kiemelkedik a kuriózumszámba menő amfiteátrum. Ebben a környezetben (esőhelyszínként a sportcsarnokban) adja elő a Pannon Várszínház társulata július 29-én 21.00 órakor a Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián által újragondolt, Vígszínházban bemutatott musicalt, a Pál utcai fiúk megrázó történetét. Ez az utolsó alkalom, amikor a régi kőbányából új életre kelt, ötezer főt befogadó színtér szerepet kap, helyét a jelenleg tervezés alatt álló Varázserdő projekt keretében kialakított világot jelentő kövek fogják felváltani. A nagyszabású elképzelés realizálásában Vándorfi László is részt vesz.                                                                                                    

Kovács Piroska
 

Módosítás: ( 2017. július 21. péntek, 07:57 )  

Praktikumtár

Harley-Davidson

Fogyasztóbarát

Vízparti szállás

Balaton riviéra

Hirdetmény

Balaton Best Card