• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Beszámoló a közéleti teadélutánról

Nyomtatás

Közéleti teadélután Alsóörs polgármesterével

Napra pontosan tizenöt évvel ezelőtt választott Alsóörs polgármesterévé. Hálás vagyok érte – kezdte a teadélutánra jellemző oldott hangvételű beszélgetést Hebling Zsolt polgármester,

aki elmondta azt is, hogy fontosnak tartja ezeket az alkalmakat, hiszen az itt elhangzó javaslatok közül számos beépül a képviselőtestület döntéseibe.

Az október 20-án megrendezett, sorrendben immár hetedik polgármesteri teadélután népszerűségét misem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a művelődési ház színházterme zsúfolásig megtelt. Az alsóörsiek nyitottak lakóhelyük mindennapjainak közéleti kérdései iránt.

Köszöntő szavai után a polgármester szóban, majd diavetítés formájában adott számot a 2002. októberétől napjainkig terjedő időszak eseményeiről, négy éves ciklusokra bontva azokat. Valamennyi sokszínű volt: tartalmazott nagy horderejű döntéseket, sikeres pályázatokat, megvalósult fejlesztéseket, beruházásokat, kimagasló kulturális rendezvényeket és kézenfekvően gondokat is. Közös vonása volt az elmúlt tizenöt évnek az itt lakók, a nyaralók és vendégek komfortérzetének megteremtése és megtartása az élhető település ismérveinek szem előtt tartásával. Ez nem zárja ki azt, hogy a község egyes rendezvényein öt – tízezer fő volt a részvételi arány. Egy parlamenti felmérés szerint 2004-ben Alsóörs volt a legfejlettebb magyar település. Azt, hogy jó úton járunk, bizonyítják az elmúlt másfél évtized elismerései, a legkedveltebb nyaralóhelytől a legsportosabb településig, a Nemzeti Regattán aratott győzelemtől a Napló különdíjáig hosszú a sor, ezek dokumentumait az egyik fotón, két kupát pedig a helyszínen láthattunk.

Hebling Zsolt elmondta, hogy a 2002- 2006-ig tartó első ciklus fontos eseménye volt a rendezési terv koncepciójának kialakítása, hat falu vízrekonstrukciója, valamint a környező öt falu összefogása. Ekkor vette át a község a Riviéra kempinget, nyitotta meg a Teleházat, adta át a sportöltözőt és a strand új épületét. Megújult az Endrődi park és megújultak a játszóterek is (miként aztán több alkalommal). Erre a ciklusra esik a Csere-hegyi kilátó ünnepélyes átadása, az ingyenes parkolása bevezetése, a közvilágítás cseréje és bővítése, az Iklódy - emléktábla avatása, valamint a partjainknál lezuhant repülőgép roncsainak kiemelése.

Mint azt a polgármester elmondta, a második ciklust 136 millió forint hitellel kezdték – ma biztos lekötött források állnak rendelkezésre. 2006 és 2010 között is élénk élet folyt Alsóörsön. Íme, néhány esemény a teljesség igénye nélkül: megalakult az ÁMK, a Kézilabda Utánpótlás-központ és a Riviéra Turisztikai Egyesület, a Csatornamű Társulat viszont befejezte két évtizedes tevékenységét. Nagyarányú fejlesztés történt a strandon (elkészült a második vizes blokk, gyermekpagony, mentőtorony épült), telkek kerültek közművesítésre. Felavattuk dr. Mihálkovics Tivadar szobrát, Málnás ajándékát, a székelykaput, az ’56-os emlékművet és olimpikonjaink emléktábláját. Fórumot rendeztek a vállalkozók, Örökség-díjat alapítottak a csipkeverők. Körvonalazódott a vitorláskikötő, először rendeztünk nőnapot, jeges bulit és 2005-ben egy nagysikerű estet Veszprémben, a Hangvillában, ahol „Egy csepp Alsóörs” címen tettük le névjegyünket.

Nem csökkent a lendület a harmadik ciklusban, az első teadélután (és az első falunap) megrendezésének időszakában sem. Ekkor jött létre a Járási Közös Hivatal, vált egyházi intézménnyé az Endrődi iskola. Elkészült az új interaktív táblákkal felszerelt iskola kollégiuma, a sportpálya, a népszerű Merse park, a mediterrán gyermeköböl és a strand közvilágítása. Megnyitotta kapuját a Tourinform iroda, elnyerte mai formáját a Hotel Laroba. Új ravatalozó épült. Megújult a művelődési ház, ahová vadonatúj hangversenyzongora költözött. Ismét egy köztéri szobor, ezúttal Endrődi Sándoré. Napelemek, új gépek és 250 db komposztálóedény beszerzésére került sor, folytatódott a közterület villamosítási program, 21 térfigyelő kamera működik a településen. A kulturális programok sorába belépett a téltemetés, valamint a Törökvilág Alsóörsön elnevezésű rendezvény. A motoros fesztiváljáról elhíresült Alsóörs újabbakkal bővült: ebben a ciklusban jött létre a rekord részvételt (30 ezer érdeklődőt) vonzó LGT fesztivál, majd a már negyedik ciklusra eső népszerű sörfesztivál.

A 2014 és 2017 közötti időszak a beruházások ideje volt. Felépült a Községháza, a plébánia, egy pihenőház és egy szép kilátó a Somlyó tetején. Mini bölcsődével bővült a saját focipályával rendelkező óvoda. Felújították a sportcsarnokot – helyet kapott benne egy konditerem is – fejlesztés történt a Pelso kempingben és a strandon, folytatódott a járdaépítési program. A legszembetűnőbb változás Alsóörsön egy hatalmas fejlesztés, a partszakasz arculatát átrajzoló két építése és a hozzá tartozó egységek kialakítása volt. A ciklus eseményei között említendő az UNESCO – Geopark elismerése, amelyre azért is büszkék vagyunk, mert a permi vöröskő (és az Alsóörs hírét öregbítő vert csipke) a megyei értéktár részévé vált. Hebling Zsolt büszke a közérdekű tudnivalókat összefoglaló Praktikumtárra is, amelyet mi adtunk ki először. Községünk neve a könyvkiadással is összeforrt: az elmúlt másfél évtizedben hét új könyv született, három pedig előkészületben van.

A visszatekintés után most tekintsünk előre! – folytatta mondandóját a polgármester, majd felvázolta a község jövőképét. Nagyszabású elképzelés fog realizálódni az amfiteátrum átépítése kapcsán a Varázserdő projekt megvalósításával, amely egy komplex tervet foglal magában. Napelemes lámpák kihelyezésével és járdaépítéssel folytatódik a Merse-program. Továbbra is szerepel a tervekben az Alsóörs – Veszprém kerékpárút kialakítása, az óvoda konyhájának bővítése, a MÁV –terület megszerzése esetén egy nagyméretű parkoló kialakítása. Helyi vélemények figyelembevételével a régi polgármesteri hivatal helyén létesítendő lakópark kérdését a testület újragondolja. Sok építkezés várható, a település működtetése szempontjából fontos tényező a lakosság létszáma.

A rövidtávú fejlesztések között szerepel a művelődési ház felújítása, pályázat függvénye a tájház sorsa. Tervbe van véve a csapadékvíz elvezetésének megoldása a kocsmánál. Régi elképzelés egy Balatonra merőleges zöldtengely kialakítása a Mihálkovics sétányon át. Megújulásra és egy állandó színpad elhelyezésére vár a Sirály park, várható a WIFI hálózat bővítése. A közeljövő feladata a településarculati kézikönyv megalkotása, új településfejlesztési koncepció kialakítása. Kérdés ezért, hogy jó irányba haladunk-e annak érdekében, hogy Alsóörs fejlődjön, de őrizze meg élhetőségét, falusias jellegét. Még mielőtt jelenlévők átvették volna a szót, dr. Kálmán Csaba református lelkész tájékoztatás adott arról, hogy két nyertes pályázat eredményeként komoly fejlesztésekre lesz lehetőség a következő két - három esztendőben.

A teadélután kötetlen beszélgetéssel, észrevételekkel folytatódott. A felmerült kérdésekre Hebling Zsolt polgármester, Ferenczy Gábor alpolgármester, Báró Béla jegyző és Pandur Ferenc, a TEMÜSZ vezetője válaszolt. A megtárgyalt témák között szerepelt a közterületén való alkoholfogyasztás kérdése a faluközpontban, ugyanott egy nyilvános toalett létesítésének igénye. Közlekedési kérdések következtek: köztük lámpa létesítése a strandbejáratnál, forgalomlassító a Római úton, biztonságos gyalogátkelő az óvoda – iskola környékén, valamint útfejlesztés a Mersében. Kérdés hangzott el a balatoni sétaút meghosszabbításával kapcsolatban, javaslat a volt Dexion diszkó hasznosítására. Ezek magántulajdon lévén nem valósíthatók meg, csakúgy, mint a régi igazságügyi üdülőé. Javaslat szinten volt szó idősek otthona létrehozásáról, kérdés, hogy van- e rá igény. Többen beszéltek arról, hogy romlott a strand- és a kikötő mederállapota, elhínárosodott a víz. A probléma megoldására már történt intézkedés. Téma volt a zajszint fesztiválok, zenés rendezvények idején.

A közéleti fórumon – mint minden alsóörsi megmozduláson – jelen volt a lokálpatrióta Albrecht Sándor újságíró, aki elmondta, hogy a hallottak és tapasztalatai alapján az elmúlt 15 év eredményeiben benne van a közösség munkája, amelyhez gratulált. Befejezésként Hebling Zsolt, aki a jó partnerviszonyban látja a fejlődés zálogát, köszönetet mondott mindazoknak, akik bármivel hozzájárultak az elért eredményekhez.

A teadélután záróakkordjaként kellemes meglepetés érte a jelenlévőket: könyvtáruk egy-egy szép küllemű, értékes szakácskönyvvel gazdagodott. Alsóörs a Napló Összetartozunk” elnevezésű pályázatának különdíjasaként jutott a választható négyféle gasztronómiai útikalauz birtokába.

Kovács Piroska

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2017. október 23. hétfő, 10:39 )  

Praktikumtár

Harley-Davidson

Fogyasztóbarát

Vízparti szállás

Balaton riviéra

Balaton Best Card