• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Új elismeréseket kapott Alsóörs

Nyomtatás

Kiváló minősítés és díszoklevél

Tizenhetedszer mérettettek meg a megye települései a Tiszta és Virágos Veszprém megyéért környezetszépítő verseny keretében. Alsóörs, mint minden alkalommal, most is helytállt.

A régi versenyt új szempontok alapján értékelte a megyei közgyűlés területfejlesztési bizottságának tagjaiból álló zsűri: az eddigi gyakorlattól eltérően nem állított fel rangsort a települések között, hanem minősítette azokat. Kétféle minősítést lehetett elérni: eredményest és kiválót, attól függően, hogy a maximális pontszám hány százalékát sikerült megszerezni.

A verseny különféle szempontok szerint zajlott. Pontot ért a virágosítás és fásítás – ebben községünk mindig jó volt –, a közterületek és a vízelvezetők rendezettsége, gyomoknak még a nyoma sem volt kívánatos, és az sem volt mindegy, hogy a közterületeken lévő berendezések állagára fordít- e gondot a közösség. Összességében a külső szemlélő szemében kibontakozó benyomásokat, a tisztaságot és a település összképét vette górcső alá a zsűri, nem feledve, hogy turisztikai szempontból mennyire fontos az, hogy a látogató érezze jól magát, és más alkalmakkor is térjen vissza. Egy kulturált, esztétikus településnek erre több esélye van, de a rendezett környezet és a komfortérzet az ott élők számára ugyanolyan fontos. Alsóörs jól vette az akadályt: a megyei versenyen kiváló minősítést ért el. Az elismerést Hebling Zsolt polgármester a Tihanyban rendezett díjátadón a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökétől, Polgárdy Imrétől vette át.

November 24-én, pénteken Veszprémben, a Hangvillában a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny díjai is gazdára találtak. Alsóörs innen sem hiányzott. A közkedvelt Merse, a Sirály park, a faluközpont és más közterületek esztétikáját, rendezettségét és virágpompáját ismerte el a Magyar Turisztikai Ügynökség Alsóörs számára adományozott dicsérő oklevele és különdíja: egy két személy számára szóló kertészeti tanfolyamon való részvételi lehetőség.

Hebling Zsolt polgármester elégedett. Mint mondta, ezek az eredmények nem születtek volna meg a közösség összetartó ereje, a közös gondolkodás és cselekvési készség nélkül. Köszönetet mondott tehát mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a sikerhez. Közéjük tartoznak az önkormányzat munkatársai, a TEMÜSZ dolgozói, a helyi vállalkozó partnerek, név szerint Rácz István és a Stanka József vezette Kertdoki Kft, a község lakosai, az üdülőtulajdonosok és mindenki, aki szívén viseli, hogy egy szép, kulturált, esztétikus településen éljen, vagy oda látogasson.

Kovács Piroska

Módosítás: ( 2017. november 30. csütörtök, 10:34 )  

Praktikumtár

Harley-Davidson

Fogyasztóbarát

Vízparti szállás

Balaton riviéra

Balaton Best Card