• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

A magyar kultúra napja -beszámoló

Nyomtatás

A magyar kultúra napján Miként sok helyütt hazánkban, a magyar kultúra napjára Alsóörsön is ünnepséggel készültek. Nemzeti imádságunk, a Himnusz végleges formáját 1823. január 22-én adta meg Kölcsey. Ezt idézzük meg ezen a napon 1989 óta, Alsóörsön is már tizennegyedik éve.

S pár éve már két biztos pontja van az ünnepségnek: az általános iskolások színpadi jelenete és a csipkéből készített Örökség-díj átadása.

Csendes duruzsolással telt meg lassan a terem, ismerősök ültek egymás mellé, s beszélgettek halkan, mígnem az elsötétülő teremben felhangzott a Himnusz Sinkovits Imre hangjával. Szép felidézése volt ez az ünnep eredetének, s egyúttal magunkban végig is mondhattuk a vers sorait, amit hajdan, általános iskolás korunkban tanultunk meg.

Idén Oberfrank Pált, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját kérték fel ünnephez kapcsolódó gondolatai elmondására, aki színházi emberként, a mindennapok aktív harcosaként gondolkodott el a kérdésen. Azaz nem is gondolkodott, hanem elmélkedett erről. Vagyis az elmélkedés magába foglalja a nekem mit jelent? kérdést, s innen indítva osztotta meg gondolatait.

Mai, hihetetlenül kinyílt, kitágult világunkban van egy hely, a szülőföldünk, amit a Kárpát-medencében találtak meg őseink. Sok történelmi megpróbáltatás ellenére is, ami innen való, az valahogy összeköti az ide született embereket, még ha nagyon különbözőek is sok tekintetben. Példaként említette a saját családnevét s más családi neveket is, egyik sem magyar hangzású, mégis magyarnak érzi magát. S valahogy így vannak a világban szétszóródott magyarok is. A legfontosabb összetartó erő a nyelv, a gondolkodás, a közösséget összekötő szándék. Ahogy ez a mai esten itt Alsóörsön, ebben a teremben is megvalósul. Ez a kötődés otthon kezdődik a családban, s ismétlődik meg minden nap a felkeléstől kezdve folyamatosan az elalvásig, az éjszakai álmon keresztül a reggelig. Amit kultúrának nevezünk, az mindenben ott van: nem csak a nyelvhasználatunkban s az irodalomban, de a köszönésben, az öltözködésben, az egymás tiszteletében….. Ahogy István király is megfogalmazta törvényeiben, ma is érvényes gondolatokkal. A magyar költészet pedig kimeríthetetlen kincsestára ennek az érzésnek, mondta a színházigazgató, aki elkötelezett híve a versmondásnak.

Az ünnepség az Örökség-díj átadásával folytatódott. Szuper Miklósné, az Alsóörsi Csipkeműhely vezetője jelentette be, hogy az idei díjazott a Napraforgó Óvoda és Bölcsőde. A csipkedíj Sárközi Attiláné keze munkája. A laudáció felsorolta az óvoda történetének fontos állomásait, mai munkálkodásaikat, a megújult és bölcsődés lehetőséggel bővült intézmény törekvéseit. Csiszárné Huszár Judit megköszönte kollégái nevében is az elismerést.

Ezután következett az Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda- Utánpótlásközpont színjátszó csoportjának előadása. Idén Móricz Zsigmond Sári Bíró c. művének tömörített színpadra állításával lepték meg a közönséget. Novákné Juhász Andrea tanárnő vezetésével szeptember óta készülnek a gyerekek, heti két órájuk jutott erre, s az otthoni szorgalmuk, mert bizony a hallgatóság hamar megérezhette, egy kicsit nehezebb feladatra vállalkoztak a tavalyinál. A színészi gárda itt is mindig változó: elmennek a nyolcadikosok, s jönnek az ötödikesek. Idén Lizi szerepében egy pöttöm ötödikes aratott nagy sikert, Retz Elvíra. De ki kell emelni Sári bírónét, azaz Rozgonyi Grétát is, aki bíró férje helyett intézkedő intrikus asszony. Bár mindig kiabálós, veszekedős, a hosszú, egybefüggő szövegeket remekül megtanulta. Egy ötödik osztályostól még nem várható el, hogy árnyaltan tudjon perlekedni magasabb célok érdekében. Remekül teljesítettek a gyerekek, dicséretet érdemelnek.
Ma este láttunk egy előadást, ami mindenkinek tetszett. A sikert a kitartó taps fejezte ki legjobban. Az igazi érték mégis az az érlelő műhelymunka, ami a színpadig visz.

Csiszár Edit 

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2018. január 23. kedd, 10:52 )  

Nyárbúcsúztató

Zorall Sörolimpia

Praktikumtár

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton riviéra

Balaton Best Card