• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Mendelssohn Kamarazenekar koncertjéről

Nyomtatás

"Tavaszi hangok" - a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjéről Hagyományteremtő szándékkal lépett az alsóörsi művelődési ház színpadának világot jelentő deszkáira május 5-én este a Kováts Péter hegedűművész vezette Mendelssohn Kamarazenekar. 

Színvonalas, igényes műsoruk méltán aratott nagy sikert.

Mielőtt a muzsika hangjai felcsendültek volna, Kálmánfi Gábor, a Művház-Csapat vezetője elmondta, hogy a koncert az Alsóörs-Lovasi Református Társegyházközség nyertes pályázata révén valósulhatott meg a minden újra fogékony Alsóörsön, a Bartók- Pásztory-díjas művészeti vezető, Kováts Péter pedig arról beszélt, hogy mindenkor szívesen látogatnak hozzánk, mintegy kibővítve a szép adventi hangversenyalkalmakat.

Ha Isten zenében kívánna az emberekhez szólni, akkor azt Haydn műveivel tenné, ő maga azonban Boccherinit hallgatna” – írta Jean Baptiste Cartrer zeneszerző. A zenekar vezetőjének választása is a nagyszerű olasz szerzőre esett akkor, amikor a vonósötösre komponált, „Éjjeli őrjárat Madridban” néven ismert D-dúr divertimentóval adta meg a koncert alaphangulatát. Programzene lévén, magyarázatot hallhattunk a változatos, színes cselekményről, nyomon követve az őrjárat útját.

Nem kisebb név a következő szerzőé sem: Antonio Vivaldi érkezett közénk a zene hullámain a maga finom módján, a szépség hírnökeként. Számtalan hegedűversenye közül a felcsendülő e-moll, az Il Favorito, a legszebbek közé tartozik. Méltán övezi világhír a Római triptichonáról elhíresült Respighit is, aki Róma kútjait, fenyőit és ünnepeit énekelte meg. Neki köszönhető a 16 – 17. századi lantzene fennmaradása, ismeretlen szerzők kottáit gyűjtötte össze és szvitet szerkesztett belőle. Ezúttal antik táncaiból és áriájából kaptunk ízelítőt.

A hangverseny további részében Astor Piassola zenei világával ismerkedtünk meg. Ő a tangót, a jazzt, ám főként Bach művészetét szerette és használta fel ezernél több művében. Életének magyar vonatkozása is van: gyermekkorában, Bronxban Wilda Béla zongoratanár volt a mestere. Ezen az estén Négy évszak Buenos Airesben című szerzeményéből a Nyár című tétel hangzott el. A szép hangverseny záró száma is igazi mestermű volt. A szerző, Nino Rota filmzenéjével (és Oscar-díjával) írta be nevét a legnagyobbak közé. A mindvégig kiváló teljesítményt nyújtó Mendelssohn Kamarazenekar most zenekari concertoját játszotta, bár Kováts Péter azt mondta, hogy ez is lehetne akár filmzene. Minden esetre nagy sikert aratott, csak úgy, mint a vastapssal jutalmazott többi produkció.
Szép este volt, köszönet érte!

Kovács Piroska

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2018. május 18. péntek, 22:33 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card