• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Falukarácsony 2018.

Nyomtatás

Tizenhetedik alkalommal hívták és várták a szervezők a faluközpontba, dec. 22-én délutánra a lakosságot, hogy az ünnep előtti feladatok sorából kimozdulva egy kis egymásra szánt idővel várjuk a karácsonyt.

A hirtelen jött enyhülés a maradék hófoltokat is elolvasztotta, szinte kora tavaszias idő köszöntött ránk. A téren a kivilágított rénszarvas nem is igen értette, mit keres itt e majdnem mediterrán vidéken, de kitartóan álldogált és fénylett, ahogy a környező fákra több sorban feltett fények is barátságosan körbeölelték a teret.

A színpad mellett már gyülekezett az aprónép, a piros Mikulás-sapkás alsó tagozatos gyerekek, először ők foglalták el a színpadot, mögöttük felsorakoztak a nagyobbak, az énekkar. A református általános iskola diákjai kedves kis műsorral készültek, az apró lábak és kezek a karácsonyi dalt el is játszották Verrasztóné Losonczi Anna tanítónő irányításával. A picik egyszer csak leguggoltak, így a felsős énekkarosok is jól láthatóvá váltak, a karácsonyi dalokat Kovácsné Miskey Tünde tanította meg nekik.

Ezután a polgármester és az egyházak vezetői léptek a színpadra. Hebling Zsolt polgármester felidézte a falukarácsonyok néhány momentumát. Pár éve még fenyőfát is kellett állítani, mára már megnőtt annyira a jó húsz éve ültetett fenyő, hogy idén már megkapta első fényfüzér díszeit.
Berkes Péter atya Szent Lukács evangéliumából olvasta fel Jézus születésének történetét, s fűzte hozzámegszívelendő gondolatait. Egész kis listát sorolt fel, miket kellene elengednünk, megtartanunk. Én néhány dologban magamra is ismertem. Kálmán Csaba lelkész a keresztények közös karácsonyi énekének (Dicsőség, mennyben az Istennek kezdetűt) három versszakát idézte, s ezekhez fűzte gondolatait.
A Bónyai Mária vezette Sirály Népdalkör karácsonyi dalaival zárult a műsor-program.
Az óvoda, de idén már a kikötő is csatlakozott az estet kellemessé tevő forró tea, forralt bor biztosításához, ám az óvoda híresen finom pogácsája és a sült gesztenye is gyorsan fogyott.

Aki ide eljön, akarja ezt a hangulatot. Nyitott és befogadó. S tudja: sok szeretetérzésben lehet része, csak azáltal, hogy beszélget ezzel-azzal….
Lajos Antal egyenesen Németországból érkezett a családjával, tizenkétórás út mögöttük, mégis ide kukkantottak be először, s mentek tovább a szülőkhöz, Dunaújvárosba.
A szakállt növesztett külföldön dolgozó fiatalembert alig ismertem meg, megjött ő is.
S talán mindenhová megérkeznek a vártak….

Csiszár Edit

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2018. december 25. kedd, 09:10 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Harley-Davidson

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card

Patinás Antik