• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Szőlész-Borász találkozó Fábián József emlékére

Nyomtatás

Fábián József -a későbbi tudós, református lelkész- Alsóörs szülötte, az anyakönyvi bejegyzések szerint 1761. február 20-án keresztelték, s mivel akkoriban a születés napját még nem volt szokás feljegyezni, így a fenti dátumból kell kiindulni.

Bár kevés időt töltött itt, későbbi tanulmányai és hivatása Vörösberénybe és Tótvázsonyba szólították. Itt élt 1825-ben bekövetkezett haláláig.

Alsóörsön a művelődési ház falán márványtábla őrzi emlékét, s immár tizenkilencedik éve szőlész-borász találkozó keretében eleveníti fel minden évben más és más meghívott a tudós lelkész érdemeit, munkásságát. Szülőfaluja így ápolja emlékét. Önkormányzatunk - összefogva a Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulásával és a Vörösberényi Fábián József Kertbarátkörrel – idén március 2-án délutánra várta vendégeit s az érdeklődőket erre a megemlékezésre.

Kálmánfi Gábor üdvözlése után az egybegyűlteket Ferenczy Gábor alpolgármester köszöntötte.
Idén ifj.Tislér Géza, a Veszprémi Református Egyházmegye esperes-helyettese mondott emlékező beszédet a márványtábla előtt. Lelkipásztor, gazda és író volt egy személyben, mondta, s beszédében e hármas feladatot elemezte, megvilágítva Fábián József munkásságának gazdagságát és fontosságát.
A racionalizmus, az ész diadalának korszakának embere volt, ezt szívta magába a debreceni kollégiumban is, ahol Csokonaival jó barátságba kerültek, s Pethe Ferenccel is, aki később a keszthelyi Georgikon elismert tudós tanára lett.
A nyelvújítás kora is ez egyben, jó barátságot ápolt Berzsenyi Dániellel, Kisfaludy Sándorral, nem akármilyen barátai voltak. Fábián József egész életében kíváncsi, kísérletező ember volt, a vörösberényi parókián – fiatal lelkészként – fizikai szertárt rendezett be. Nagyon sokat tett a honi szőlőkultúra fejlesztéséért, az ismeretek szélesebb körben történő terjesztéséért. A szőlőmívelésről készült kétkötetes fordításának, átültetésének megjelentetéséhez gróf Esterházy János Veszprém megyei főispánt és a megye olvasó közönségét kereste meg. Ennek hatására gyűjtést kezdeményeztek, az előfizetők sora a kötetekben is megjelentek. Gubicza Ferenc ajándékaként ez a két kötet az alsóörsi könyvtár egyik kincse. Ezen a napon kiteszik az előtérbe, hogy bárki megnézhesse. Míves, szép könyvek.

Az emléktábla alá három koszorút helyeztek el: ifj.Tislér Géza és dr.Kálmán Csaba a református egyház, Hebling Zsolt és Ferenczy Gábor az önkormányzat, valamint Bugovics Edit, Pandur Ferenc és Mohos Andrea a Vörösberényi Kertbarátkör nevében.

A program az épületben folytatódott ezután. Varga Zoltán, a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke minden évben ad egy rövid elemzést az elmúlt évről s néhány információt a jelen évről. Elmondta, hogy a tavalyi jó termést és korai szüretet hozó időjárás kedvezően hatott a minőségre is. A hegyközségi tanács ellenőrzi az eladásra kínált borokat, 210 mintát kóstoltak a helyi szőlészek, ezek közül csak 6-8 %-ot kellett elmarasztalni, újra kezelés után egy ismételt minősítési lehetőséget felkínálva. A jelenről szólva beszélt a megújuló ültetvényekről, a fiatal borászokból álló rizling generációról s törekvéseikről, a Vince-naphoz kötődő szokásokról. A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben (Badacsonytomaj) a térség nyolc szőlőfajtájának vesszejét vizsgálták, a rügyvizsgálat után elmondható, hogy fagykár nem történt a télen. A vázába tett vesszők közül a Solaris hajtott ki elsőnek.
Az Operett Voices Társulat percek alatt vidám hangulatot teremtett műsorával a közismert dalok és nóták énekébe a közönséget is bevonva. S nekem a legutolsó sorban úgy tűnt, hogy a terem legidősebbje volt e téren a legaktívabb.

A Fábián-napi hagyományok egyike, hogy elismerő okleveleket adnak át.
Idén Zsebők Zoltánné, Gottschall Henrik és Szemes Béla részesült elismerésben. Az ünnepségen elhangzott méltatást alább olvashatják.

ZSEBŐK ZOLTÁNNÉ
Városon nevelkedve, fiatalasszonyként került az alsóörsi Horváth Lajos unokamenyeként a családi gazdaságba, ahol már néhai férje nagyszülei, szülei és az ők elődei is gazdálkodást, szőlőművelést folytattak. Napjainkban is próbálja családjával ezt a tevékenységet végezni, a szőlő művelésével, feldolgozásával kapcsolatos teendőket ellátni. Igyekszenek megőrizni a szőlőtermesztés, borkészítés fortélyait, hiszen a munkafolyamat az évek során nem változott, csak korszerűsödött, gépesítettebb lett. A bor készítésének is megvan a maga menetrendje, azt tanulta az idősebb családtagoktól, az siettetni nem kell. Jelenleg közel egyhektáron ezerfürtű, egy kisebb területen pedig Irsai Olivér, Zalagyöngye és Semilon szőlőfajtákat termesztenek, ill. készítenek a termésből finom nedűt.
Bízik abban, hogy az utánuk következő generáció is talán majd legalább hobby szinten ezzel a tevékenységgel nem hagy fel, hiszen a több mint 100 éves pincében minden a szőlőműveléssel, annak feldolgozásával kapcsolatos eszköz adott, azokat próbálják megőrizni.

GOTTSCHALL HENRIK
Henriket az Alföldről, Bács-Kiskun megyéből a Duna partján lévő Harta községből a szerelem hozta, majd házasság telepítette le a Balaton felvidékre. Évtizedekig laktak Veszprémben, lakótelepi lakásban, de folyamatosan megvolt a lehetősége mezőgazdasági munkák végzésére. Majd új otthont építettek Vörösberényben. A szőlőművelés fiatalkori hobbija. Felesége, Éva
nagyszülőktől örökölt Vödörvölgyi birtokán felújították az ősi pincét, présházzal és lakrésszel bővítve teremtették meg családjuk számára a munka melletti kikapcsolódás, pihenés, eltöltődés színterét. Szőlőt telepített, finom boraival borversenyeken jó eredményeket ér el. Több éven át készítette és kezelte a Berényi Közösség saját borát. Hosszú ideje borbírálóként is részt vesz a környékbeli borversenyeken. Még Veszprémiként évtizedig aktív tagja volt a Balatonalmádi Kertbarátkörnek.
A Vörösberényi „ Fábián József” Kertbarátkör munkájában 7 éve alelnökként vesz részt, a rendszeres programok összeállítását ötleteivel segíti. Önzetlen közösségi ember, akire mindig lehet számítani, s akinek társaságában jó lenni.

SZEMES BÉLA
Vegyészmérnök végzettségű, vállalkozó, aktív közösségi ember, aki egyben sikeres kispincés borász, szívesen tevékenykedik a borkészítés művészetében. Kedvelt szőlője és bora a Balaton-felvidék jellegzetes itala, a rizling, borászként és nem utolsó sorban fogyasztóként is. Az éves megmérettetésen, a borversenyen mindig jó és gyakran kiváló eredménnyel szerepel. Jó célok érdekében anyagilag is szívesen támogatja szűk baráti körével a témába vágó kertészeti és borászati elképzeléseket, eseményeket. A Balatonalmádi Kertbarát Kör elnökségi és a Balatonvin borlovagrend tagja .

A Sirály népdalkör műsorát követően az idei bemutatkozó a Feind Borház volt Balatonfőkajárról. Az ifjú borász, Feind Péter elmondta, hogyan alakult ki a családi szőlészet-borászat, s egészen más elképzelések után miként lett ő is borász. A kárpótlási jegyen kapott 13 hektár szőlő ma már 130 hektáros gazdaságot jelent nem csak főkajári, hanem balatonvilágosi területeken. Ma tizenháromezer literes tárolókapacitással rendelkeznek. Kísérletezéseik folyamatosak, keresik az új lehetőségeket. Egy Grúziában tett borút eredményeképpen megszületett a „narancsos bor”. Olasz példa alapján helyi fajtából készült alapborból pezsgő készül Budafokon, valamint tartályos változatban Móron. Az értékesítéssel sincs gondjuk, 1,1 millió palack volt a tavalyi forgalmazás. Fontosnak tartották az egységes arculat kialakítását, piros csavarzáras palackjaikkal a multik polcainál is találkozhatunk. Bár a fiatal borász kivált, 16 hektárral újra elkezdett építeni egy új vonalat. A Feind név ma már elismert a szakmai és igényes borfogyasztók körében.
Ezután a kötetlen beszélgetések ideje következett, borkóstolással. A bor megoldja a nyelveket. A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett – írta Márai Sándor. Tapasztalat szerint dalolni is lehet tőle, Cserna Sándor kertbarát tangóharmonikája bizonyította ezt. Ha szóba elegyednek az emberek egymással, azt hiszem, jobban érezhetik ettől magukat. Nem várt ajándékként két volt gimnáziumi iskolatársammal beszélgettem, egészen különös érzés volt, együtt koptattuk a padokat, de egymást követő években érettségiztünk, s csak most találkoztunk.

Fábián József, köszönjük!

Csiszár Edit

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2019. március 05. kedd, 12:48 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card