• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

A zene szentélye

Nyomtatás

Hangversenyek a református templomban. 2019. évi komolyzenei hangversenysorozatátA zene szentélye címmel hirdette meg Alsóörs. A legkiválóbb zeneszerzők műveinek megismerését és a legnevesebb előadóművészek találkozását teszi lehetővé már hosszú évek óta ez a kivételes akusztikájú szakrális helyszín.

A műsorfolyam felvezetéseként a Dr. Kálmán Csaba lelkipásztor vezette Alsóörsi Református Kórus tartotta meg évzáró hangversenyét. Alig múlt két esztendeje, hogy az Endrődi Sándor református iskolába járó gyermekek szülei karácsonyi műsort szerettek volna rendezni. Ez a kezdeményezés hívta életre az énekkart, amely azóta töretlen fejlődésről tett tanúbizonyságot. Szép példáját adták ennek június 16-án a templomban, ahol előadásukban „Az öröm hangjai” címmel hallhattunk válogatást Németh Júlia (fuvola) és Szirbek Józsefné tanárnő (zongora) közreműködésével. A kórust Dr. Kálmán Csaba vezényelte. Az előadott művek nagyrészt egyházi művek voltak. Elsőként egy szép evangélikus imádságot hallhattunk (Jézus életem), majd zsoltárok, hálaénekek követték egymást (köztük a Mint a szép híves patakra, a Szívből köszönöm Uram, az Anima Christi) és egy spirituálé, a Let us break bread together.

A sorozat következő hangversenyére június 22-én, szombaton került sor a „Százszínű Schubert” címmel. Kiss - Domonkos Judit csellóművésznő, a Magyar Állami Operaház szólistája küldetésének tekinti, hogy a komolyzene szépségeit és értékeit minél szélesebb körben ismertesse. Alsóörsre művészbarátai rendre elkísérik azért, hogy közösen koncertezzenek. Így történt ez most is. Partnerei között ezúttal Schuster Andrea hegedűművésznőt, a Monarchia Zenei együttes vezetőjét, Nagy Enikő brácsaművészt, a Szegedi Egyetem Zenei Tagozatának tanárát, Tóth Istvánt, a Magyar Rádió Zenekarának bőgőművészét és Asztalos Rita zongoraművésznőt köszönthettük, aki az Operaház tagja. Kiss-Domonkos Judit hosszú évek óta élő kapcsolatot ápol valamennyiükkel, sikeres fellépések sora kíséri őket útjukon. Jelen műsoruk központjában Schubert Pisztrángötöse állt. Ehhez a népszerű, szép műhöz választottak karakterben, stílusban hozzáillő zenét: Mahler egytételes zongoranégyesét és Schumann zongoranégyesének lassú tételét. Kiss-Domonkos Judittól megtudtam, hogy partnerei mindig szívesen jönnek hozzánk. Ebben döntő szerepe van a hely szellemének, neki pedig – szavaival élve – a szívéhez nőtt ez a gyönyörű műemléktemplom.

Június 29-én ismét benépesült a zene szentélye. Vendégeink ezen az estén Győrből érkezek. Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője kamarazenével „készült”, a műfajt a legszebbnek, egyben a legnehezebbnek nevezve (az előadott művek között arra is adódott lehetőség, hogy rövid magyarázatokat kapjunk). Az est során először hegedűre és csellóra írt Beethoven duetteket hallhattunk, majd elhangzott Dohnányi: Trió-szonátája és Brahms gyönyörű Klarinét-ötöse. Akiknek az élményt köszönhetjük: Berkes Ryoko és Juhász – Molnár Boglárka (hegedű), Tácsik Zoltán (brácsa), Juhász Viktor és Farkas Kálmán (cselló), valamint Berkes Kálmán klarinétművészek, valamennyien a Győri Filharmonikus Zenekar tagjai, akik megérdemelten arattak nagy sikert.
Nem kellett sokáig várni a következő élményre sem: július 6-án ismét Kiss-Domonkos Judit adott koncertet, partnere ezúttal Lugosy Anna zongoraművésznő, a Zeneművészeti Egyetem tanára volt. Alsóörs zeneszerető közönsége jól ismeri őt is, gyakran játszanak együtt a nyári fellépéseken. Most népszerű művekből válogattak, igazi nyári csemegét kínálva hallgatóságuknak a romantika jegyében. Céljuk az volt, hogy a műsor színes legyen, dallamos, mintegy est, közkívánatra. Glazonov: Maut du Ménestriel című művével indítottak, melyet Csajkovszkijtól a Dal szöveg nélkül, majd Popper: Szerenádja, a közismert Hattyú. A folytatásban elhangzott Boccerini Rondója, Albenis Tangója, Granados: Spanyol tánca és más művek, virtuózak és dallamosak felváltva, kellemes élményt nyújtva. Nem is maradt el a vastaps. Szép este volt, várjuk a folytatást.

Kovács Piroska

Módosítás: ( 2019. július 09. kedd, 08:12 )  

Praktikumtár

Patinás Antik

Balaton riviéra

Harley-Davidson

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card