• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Megalakult Alsóörs képviselő-testülete

Nyomtatás

A feladatok újak, az összetétel a régi. Ünnepi esemény színhelye volt 2019. október 17-én délután az Eötvös Károly Művelődési Ház nagyterme: megtartotta alakuló testületi ülését Alsóörs megválasztott képviselőtestülete.

Az ünnepi aktus nemzeti imádságunk eléneklésével vette kezdetét. Hebling Zsolt, a község régi – új polgármestere köszöntötte körünkben lévő országgyűlési képviselőnket, Kontrát Károly államtitkár, miniszterhelyettest, a helyi választási iroda tagjait, az intézményvezetőket és vendégeinket.

Miután megállapítást nyert, hogy az ülés határozatképes, a napirend elfogadására került sor. Elsőként a választási bizottság elnöke, Lehner Mária c. főjegyző adott tájékoztatást arról, hogy Alsóörsön a választás a törvényben meghatározott módon, rendben zajlott le, majd ismertette annak eredményét.
A község az ötödik ciklusát megkezdő Hebling Zsoltot választotta polgármesterévé, Tóth Zoltán Imre, dr. Bardóczi Miklós, Gaál Dezső, Szalai Emese, Ferenczy Gábor és dr. Bókáné Katona Tímea pedig arra kapott felhatalmazást, hogy a képviselőtestület tagjaként alakítsa legjobb tudás szerint a holnapot. Okmányai átvétele után a polgármester és a képviselőtestület tagjai erre meg is esküdtek.

Ezt követően Hebling Zsolt ismertette programját, amely egyben a képviselőtestületéé is, mivel közösen indultak a választáson. Az első szó a köszöneté – mondta, külön – külön elismerve mindazok munkáját és segítségét, akik különböző módon és formában Alsóörs érdekében bármit is tettek, kiemelve közülük országgyűlési képviselőnket, Kontrát Károlyt, Polgárdy Imrét és Vörösmarty Évát, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökét és alelnökét, Pál Bélát, annak alsóörsi tagját, Ferenczy Gábornét, a Lovassal közös hivatal polgármesterasszonyát, valamint a környék polgármestereit. Egyben köszönetet mondott a kampány békés, korrekt, zavartalan lebonyolításáért.

A polgármesteri program egyaránt tartalmaz régi- és új elemeket. Legfontosabb feladat a lakosság megfelelő életminőségének biztosítása, komfortjának fokozása. A rászorulók továbbra is számíthatnak támogatásra, beleértve a családokat, a civilközösségeket, egyházakat, fiatalokat. Az új rendezési terv a lakosság igényei szerint, az élhetőség jegyében készül. Napjaink kihívása a környezetvédelem, Alsóörsön kiépül a zöldtengely. Ami a rendezvényeket illeti, továbbra is az a cél, hogy találja meg mindenki a számára megfelelő programokat. Közös érdek a község intézményeinek biztonságos és színvonalas működtetése. Településünk jellegéből adódóan kiemelt feladat a turizmus fejlesztése, többek között a Riviéra kemping és a strand kínálta lehetőségekkel, a parkolóhelyek bővítésével, a közlekedés biztonságának növelésével. Vannak folyamatban lévő beruházások és programok (köztük az Alsóörs – Veszprém kerékpárút és a Varászerdő projekt), és miként eddig is, különféle megvalósításra váró tervekből és elképzelésekből sincs hiány – mondta a polgármester, aki testülete és a maga nevében ígéretet tett arra, hogy e cél érdekében felelősen fognak dolgozni a köz szolgálatában.

Az alakulóülés munkája a Vagyonnyilvántartó és Ellenőrző Bizottság létrehozásával folytatódott, melynek elnöke dr. Bókáné Katona Tímea képviselőasszony lett, majd a polgármester (később az alpolgármester és a képviselők) illetményének, ill. tiszteletdíjának megállapítására került sor. Ezt követően titkos szavazással ismét Ferenczy Gábort választották Alsóörs alpolgármesterévé, aki köszönetet mondott a bizalomért.

Végezetül Kontrát Károly köszöntötte az új testületet, jó munkát és sok sikert kívánva. Kérte, hogy őrizzék meg mindazt, amiért Alsóörsöt szeretik az emberek, békéjét, családias jellegét, hagyományait, miközben szép jövő épül. Köszönetet mondott az eddigi munkáért, és ígéretet tett arra, hogy a község továbbra is számíthat rá.

Az ünnepi óra a Veszprémben is alsóörsiként élő lokálpatrióta újságíró, Albrecht Sándor köszöntő sorainak felolvasása után s Szózat hangjaival ért véget

Kovács Piroska

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:


 

Módosítás: ( 2019. október 21. hétfő, 07:30 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card