• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Vízparti területek szabályozása - teadélután

Nyomtatás

Tematikus teadélután színhelye volt november 5-én az alsóörsi művelődési ház. Az asztalokra nemcsak tea és pogácsa került, hanem egy fontos közérdekű téma, Alsóörs partjainak területszabályzása is.

A konzultáció – merthogy nem vitára, hanem kollektív együtt gondolkodásra hívta és várta a Hebling Zsolt vezette önkormányzat a résztvevőket – élénk érdeklődés mellett zajlott le. Az eseményen Alsóörs elöljárói és képviselőtestülete mellett jelen voltak a település jövőképének alakításában érdekelt és azt szívügyüknek is tekintő szervezetek vezetői, köztük Deák Gábor az Alsóörs Marina, Takács Péter, a Pelso Camping, Tatai Lajos a Veszprémvidéki Horgászegyesület képviseletében, valamint Mártonffy Gábor főépítész.

Hebling Zsolt polgármester ismertette a teadélután összehívásának indokát, mely szerint a községnek meg kell tennie észrevételeit azzal az egyeztetési anyaggal kacsolatban, amely a település vízparti területszabályzási tervét tartalmazza. Mint mondta, a 2000-ben készült Balaton Törvény foglalkozott a vízpart rehabilitációjával, amely 2005-ben realizálódott. A másfél évtizeddel ezelőtt készült terv a helyszínen az érdeklődők rendelkezésére állt. Ez a központi szabályzás adta meg az alapot a települések jelenleg is érvényes helyi építési szabályzatának elkészítéséhez. A 2019. tavaszán hatályba lépett új Balaton Törvény alapján Alsóörs élt a lehetőséggel: tíz pontban foglalta össze javaslatait a mostani Települési Vízparti terv előkészítéséhez, kiemelve közülük a közforgalom elől el nem zárható utakat, sétányokat.

Mivel a Miniszterelnökség november 8-ig várja az önkormányzat, a lakosság és a civil szervezetek, vállalkozók, érintettek észrevételeit, Hebling Zsolt ezért hívta össze a rendkívüli teadélutánt.
A múltba való visszapillantást követően Balatonalmádi felől indulva, a volt kutyaiskolától a Szerdahelyi–dűlőig terjedő partszakaszt vették górcső alá jelenlévők az egyeztetési terv térképe alapján. A polgármester részletesen ismertette az egyes területekre vonatkozó elképzeléseket, értelmezte a jelzéseket, lehetőséget adva az azonnali véleményalkotásra és javaslattételre annak érdekében,hogy az évtizedre szóló központi szabályozás a lehető legmegfelelőbb legyen a helyieknek . Jelenlévők megállapították, hogy a konzultáció alapját képező anyag javításra szorul, mivel több helyen pontatlan, nem a jelenlegi helyzetet tükrözi, hanem egy korábbit, figyelmen kívül hagyva az időközben bekövetkezett változásokat. Esetenként értelmezhetetlen elemeket tartalmaz – úgymint nádason átvezető sétány nyomvonala és mások – de van olyan terület is, ahol már a kiindulási pont alapadatai is tévesek.

A továbbiakban javaslat hangzott el arra nézve, hogy az új kikötő és környezete kapja meg a közhasznú, el nem zárható terület besorolást. Szóba kerültek a parkolási problémák és azok orvoslásának lehetőségei a MÁV, illetve a kutyafuttató területén, a BAHART- nál bekövetkezett változások, a volt DEXION diszkó sokadszor tárgyalt, megoldhatatlannak tűnő problémája, valamint a Szerdehelyi – dűlő beépítésével kapcsolatos kérdések. Ebben a vonatkozásban megoszlottak a vélemények: volt, aki a terület beépítésével értett egyet, mások ellenezték azt. Az érvényben lévő helyi építési szabályzat előírásainak megváltoztatására (funkciójának kivételével) nincs mód. A felmerült kérdésekre Hebling Zsolt és Mártonffy Gábor adott választ.

A teadélutánon elhangzottakról jegyzőkönyv készült. A honlapunkon is megtalálható egyeztetési anyagra az önkormányzat írásban reagál. Észrevételt, javaslatot 2019. november 8-ig bárki tehet a teruletrendezes@me.gov.hu e-mail címen, postai úton pedig a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága 1357 Budapest Pf. 6. címen.

Kovács Piroska

Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2019. november 07. csütörtök, 09:37 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card