• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Termelői piac Alsóörsön

Nyomtatás

Július 24-én Alsóörs új színfolttal gazdagodott: termelői piac nyílt a községben. A „Pikniket” az érdeklődők péntekenként 17 és 21 óra között látogathatják.

Bár arra még várni kell, hogy annyira elhíresüljön, mint népszerű társai, az első lépés megtörtént. A helyszín adta magát: elérhető közelségben van a part, a strand, éttermek, megközelíthető szárazon és vízen, információ elsőkézből, a Tourinform irodától, egy fagylalt, egy jó kávé a szomszédos pékség teraszán, amely egyben háttérül szolgál.

Jómagam július 31-én tettem egy sétát a helyszínen, miközben eladókkal és vevőkkel beszélgettem a teljesség igénye nélkül. Első interjúalanyom egy kedves fiatal hölgy volt, akinek megjelenése összhangban állt közvetlen környezetével, az általa készített kézzel festett pólókkal, táskákkal, párnákkal, melyeknek volt egy közös tulajdonsága: a Balatont és környékét ábrázolták. Az alkotó, Fejérvári Adrienn Balatonfüredről érkezett. Gyermekkorában kezdett festeni, majd szerzett egy közgazdász diplomát és most, két kisgyermek édesanyjaként visszatalált régi szenvedélyéhez. Ebben festőművész férjének döntő szerepe van. Egyedi termékeit Mandré márkanéven alkotja. Adrienn számára a festés önmegvalósítás, boldogság. Munkáiból visszaköszönnek a kötődések, az impressziók. Alsóörs különösen kedves számára: egy Dexion diszkóban töltött este hozta el számára a boldogságot.

A következő standon kézműves szappanok. A bőség zavarával kell megküzdenie annak, aki vásárolni kíván a balatonfüredi Marosi Gábor termékeiből. Néhány példa a választékból: fekete szappan rozmaringgal (ebben az aktív szén a lényeg – magyaráz), hévízi iszap, kecsketejes, verbéna, a Holt-tenger kincse és még hosszú a sor. Kísérletek sorát végezte el, nagymamája receptjét fejlesztette tovább. A különleges szappanok iránt van kereslet – a levendula a sláger – az illat alapján választanak az emberek.

Nem kevésbé érdekes az a foglalatosság sem, amit a Lovasról érkezett masszőz, Simonné Ildikó űz hobby szinten. Közel három éve egy TV műsor keltette fel az érdeklődését a papírfonás iránt. Szerelem volt első látásra. Azóta több csoport tagja. Alapszakmáját tekintve nem áll tőle távol a kézművesség, női szabóként otthon van a szabás - varrás művésztében. Az asztalán sorakozó használati tárgyak jó ízlésre vallanak. Magyarázni kezd: ezt a kenyértartót a Penny hirdetéseiből, a dobozt a Veszprémi 7 Nap számainak felhasználásával készítettem. Amit itt lát, újrahasznosított termék valamennyi. Ildikó ezt nagyon fontosnak tartja, hiszen felelősen gondolkodva sokat tehetünk valamennyien azért, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után a jövő számára.

Műfajt váltunk. Illésfalvi Iván Veszprémből érkezett. Kínálata: ékszerek, ásványok, drótfonott, fából - fémből - régi pénzekből készült, gravírozott, égetett kincsek. Az érdeklődés hullámzó – mondta a fémipari technikusból lett bölcsész, akiről megtudtam, hogy az irodalomtudományok doktora, fordító és hobbyzenész. Ásványokkal jelentkezett Almádiból Bősze Imre is, míg a veszprémi Fehér Imre pedig bőrdíszműves termékeket hozott.

A berhidai Sinka Klára saját, őstermelői tevékenységből származó, négy százaléknál magasabb zsírtartalmú tejből készült sajtjait kínálja. Családi gazdaságukban nyolc tehén található. Érdekesség, hogy ezt az életformát nem ő, a vidéki lány, hanem budapesti illetőségű férje választotta családja számára.
A piac kínálatából nem hiányoztak a gyümölcsök, a zöldségféleségek és a termelői méz sem. Utóbbiról a fűzfői Unger Méhészet gondoskodott. A vegyes- és fajtamézeket, a propolisz és virágpor méhészeti termékeket kívánságra a környéken házhoz szállítják.

A hazai színeket Rízné Szilvia képviselte, aki kedves horgolt figurákkal, bébijátékokkal, újrahasznosított, farmerből készült táskákkal bővítette a választékot, sőt (napjaink világára jellemzően) maszkot is választatott nála az érdeklődő. Szilvia egyike volt azoknak, akik már korábban szorgalmazták a piac létrehozását. Örül annak, hogy ez most (az almádi piac üzemeltetőjének hathatós segítségével) sikerült. Hogy hogyan, arra a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület munkatársaitól, Pataki Júlia TDM menedzsertől és Sári Kinga turisztikai referenstől kaptam felvilágosítást, akik egyúttal a jövő terveibe is beavattak:

A „Piknik” termelői piac megnyitásának célja a helyi termelők segítése, termékeik népszerűsítése – mondták. Ezt a célt szolgálja többek között a Balatonfüred és Balatonalmádi között létrejött helyi foglalkoztatási együttműködési paktum, melynek keretében több workshopon vettünk részt, ahová már célzottan helyi ős- és kistermelőket is meghívtunk. Maga a tér, a piac helyszíne a jövőbeni tervek szerint közösségi térként fog működni, helyt adva kézművesfoglalkozásoknak, kóstolóknak, workshopoknak vagy akár egy esti mozinak. A téren szeretnénk padozatot és pergolát kialakítani, melynek finanszírozásához a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Leader Közhasznú Egyesületnél kiírt pályázattól remélünk forrást.

Miközben én ezeket a riportokat készítettem, a piac megtelt élettel, és reményekkel is a tervek sikeres megvalósításához. Erre akár koccintani is lehetett, hiszen a Csiszár pincészet öt féle minőségi termékéből kínált borkóstolót.

Kovács Piroska

Zórád Fernc fotóival:

Módosítás: ( 2020. augusztus 09. vasárnap, 08:27 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Harley-Davidson

Balaton Best Card