Évadnyitó a Swing-swing együttessel

Nyomtatás

Vadonatúj műsorral, ám a régi szeretettel érkezett Alsóörsre június 15-én a Swing-swing együttes, hogy igényes műsorával újabb kellemes estét szerezzen híveinek. A publikum hálája nem maradt el.

Az időjárás kegyeibe fogadta a rendezvényt: a tikkasztó hőség estére némileg enyhült. Azt a véleményt, hogy az alsóörsi panoráma így a Jazz - Mólóról nézve szebb már nem is lehetne, megcáfolta az elénk táruló látvány – mit nem adott volna érte Egry, Muzsinszky! – a tó fölött ezúttal óriási, fényözönt árasztó telihold ragyogott.

Ilyen körülmények között beleivódik az ember lelkébe a szépség, főként, ha olyan út vezet hozzá, mint a zene. „A jazz az amerikai lélek hangja” – mondta Gershwin. Szerencse, hogy a lélek rezdülései átívelik a határokat. Ebből kaptunk ízelítőt ÉLŐ koncert formájában.

Sokan várták a népszerű együttest. A nézőtér hamarosan megtelt, beleértve a széksorok mögötti állóhelyeket is. A fellépők egyike, Dely Viktória meg is jegyezte: jó volt látni, hogy ez már fél órával a kezdés előtt bekövetkezett. Aki eljött, nem csalatkozott.

A Swing-swing szünet nélkül, három órán keresztül szórakoztatta hallgatósgát. A változatos műsort, melynek során váltogatták egymást az ének- és hangszerszólók valamint a zenekari produkciók, a sokoldalú Vonderviszt Lajos „rakta össze”. A sort régi kedvenc, a most újra műsorra tűzött Birdland nyitotta, majd egymást követte a többi sikerdarab, köztük a közkedvelt Good Morning Starshine és a Nat King Cole nevével fémjelzett Straighten Up and Fly Right. Utóbbinak számos feldolgozása van, de azt, hogy négyszólamban lehessen előadni, Vonderviszt Lajos álmodta meg bravúros hangszereléseinek egyikeként. Az est folyamán néhányszor magyarul is megszólalt a jazz (Látod, ez szerelem, Hadd főzzek ma magamnak, Mindig ugyanúgy – utóbbit saját bevallásuk szerint mindannyian imádják). Dely Viktóriától megtudtam azt is, hogy a bőség zavarával kell megküzdeniük: hetven órát tudnak játszani úgy, hogy nem ismétlik magukat! Számukra a zene minden mást felülír. Örömmel tölti el őket, ha előadásaikon odaszegezik a székhez a közönséget, különösen akkor, ha az olyan kiváló, mint a produkcióikat vastapssal honoráló alsóörsi publikum. A Jazz - Mólón kívül fellépnek Tihanyban, Csopakon, évente kapnak meghívást a Rose, Rizling és Jazz Napokra, valamint más rendezvényekre. Veszprémben a Hangvilla az otthonuk, ahol a Szaxofon Kávéház várja a műfaj szerelmeseit azért, hogy megismerkedhessenek a swing – swing életérzéssel.

A.z együttes tagjai: Dely Viktória, Bankó Mónika és Kapor Ágnes énekes, két billentyűs, Vonderviszt Lajos és Gömbös Károly, a dobnál Palkovics Lajos, a bőgős Nagy Ferenc, Vecsey Ervin klarinéton és szaxofonon játszik. Az együttes vezetője Bélafi László, tanult mesterségét tekintve mérnökember, aki szintén szaxofonozik, már amikor nem énekel. Jazz, vagy Mozart Requiem? Számára gyönyörűség mindkettő, neve összeforrt Veszprém Város Vegyeskarával is. Mint azt a Swing – swing tagjaitól megtudtam, vezetési módszere sem hagyományos, jól tükrözi ezt a feléjük támasztott elvárás: „Irány a világhír!”

Kovács Piroska

Nagy Veronika fotóival

Módosítás: ( 2019. június 24. hétfő, 09:46 )