DÓZSA GYÖRGY UTCA. „Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz, Úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok!” - írta Petőfi Sándor A nép nevében című versében.

Jól megértették volna egymást – gondoltam, miközben ezt a sort leírtam. Két remek ember, mindkettőben ott izzik a szabadságvágy, az igazságosság, az ember és ember közötti egyenlőség, a jobb jövőért tenni akarás szikrája. Azt, hogy Ady Endre is közösséget vállal velük, bizonyítja, hogy egyenesen Dózsa György unokájának vallja magát.

Neve össze forrt a 16. század Magyarországának parasztfelkelésével. Ki volt voltaképpen Székely Dózsa György, és mivel érdemelte ki azt, hogy a végzet hatalma ilyen kegyetlenül sújtson le rá?
Dálnokon (a mai Dalnicon) született 1470 körül, a dátumot nem tudjuk pontosan. Annal inkább halálnak napját: 1514. július 20-át! Istvánffy Miklós korabeli történetíró ezt írja: „Borzad a lélek elmondani kegyetlen, szörnyű és eddig még soha nem látott és hallott gyötrelmes kivégzését a szerencsétlennek”. Tüzes vastrónra ültették, fejére izzó vaskoronát helyeztek, kezébe jogart adtak. A foglyok közül kiválasztottak negyvenet. Napokig éheztették őket, kilencen élték túl, a többiek éhen haltak. A túlélőket arra kényszerítették, hogy egyenek a haldokló összeégett húsából. Aki erre nem volt képes, azt kivégezték, a többieket utána elengedték. Azt is feljegyezte a krónika, hogy Dózsa önmagának nem kért kegyelmet, öccsének, Gergelynek viszont igen, de ő nem élt vele. Osztozni kívánt testvére sorsában. Bírái eltekintettek az általuk alkalmazott szokástól, a karóba húzástól, „kegyelemből” csupán fejét vették. Dózsa György viselkedését mindenki csodálta (beleértve ellenfeleit is) olyan méltósággal viselte a kínzást egészen addig a pillanatig, amíg a jótékony halál meg nem váltotta.

De térjünk vissza a történet kezdetéhez! 1513-ban X. Leo pápa megbízta Bakócz Tamás bíboros érseket, hogy szervezzen kereszteshadjáratot a török ellen. Bakócz Dózsa György kisnemesi családból származó székely lófőt nevezte ki a felállítandó sereg parancsnokává, aki az oszmánok elleni hadjáratban lovaskapitány volt, kiváló vívó, párbajokban sikeres, olyannyira, hogy az oszmán bajnok legyőzésével országos hírnévre tett szert.

A toborzás jól sikerült. Dózsával párhuzamosan Szapolyai János erdélyi vajda is gyűjtött hadat és a ferences rend egyik ága is mozgósított, vezérük Lőrinc pap lett. A török elleni hadművelet azonban még el sem kezdődött, máris befejeződött, a seregek nem lépték túl a Magyar Királyság határát. Az ország viszont lángba borult, mert a hadjárat leállítása miatt a keresztes sereg saját nemessége ellen fordult. Hunyadi halála után növekedtek terheik, romlott gazdasági helyzetük. Az eredeti cél megváltozott, a országos szintű lázadás már a társadalmi rend megdöntésére irányult.

A következő hónapok, pontosabban az 1514. áprilistól júniusig terjedő időszak Dózsa – féle parasztháború néven vonult be Magyarország történelmébe. Egy 40 ezer főből álló soknemzetiségű sereg vívta élethalálharcát váltakozó sikerrel. Kezdetben – többek között Mezőtúrnál, Apátfalvánál, a Maros mentén Aradnál – győzelmet arattak, pesti egységük viszont letette a fegyvert. Temesvárott pecsételődött meg Dózsa seregének sorsa. Június 13-án kezdte meg a város ostromát, ám két nap múltán Szapolyai vezetésével húszezer fős felmentő sereg érkezett, ekkora túlerővel szemben már tehetetlennek bizonyult. Arra nagyon vigyáztak, hogy a Dózsa testvéreket az ismert okok miatt élve fogják el. Július végén, Bihar ostrománál Lőrinc szerzetes serege is megsemmisült, ezzel a felkelés összeomlott. A bekövetkezett megtorlás nem jelentett vérfürdőt, mert a nemességnek is szüksége volt a parasztság munkájára, a felkelés vezetőin viszont kegyetlen bosszút álltak, általában karóba húzták őket. Az is megesett (félévezred távlatából név szerint is tudjuk), hogy Ravazdy Péter alispánt saját jobbágya hurcolta a vesztőhelyre.

A lázadásnak komoly következményei voltak. Az országgyűlés új törvényeket hozott, többek között megszüntette a jobbágyság szabad státusát, a szó szoros értelmében röghöz kötötte őket, új adókat vetettek ki, valamint 1517-ben megszületett a hírhedt Werbőczy – féle hármaskönyv, a nemesi jogok alaptörvénye, ami pedig a legrosszabb volt, az ország nem reformálódott, rosszul kormányozták, már nem volt képes a törököt megállítani, melynek következményei 1526-ban láttak napvilágot.

Dózsa György és társai áldozata mégsem volt hiábavaló. Példát adott emberségből, formát dicsőségből. Nem véletlenek az őt ábrázoló képzőművészeti alkotások, a róla szóló írások, köztük Illyés Gyula, Sárközi György, Nemeskürty István könyvei és Eötvös József: Magyarország 1514-ben című korrajza. Erkel operát írt, Derkovits fametszetet készített róla. Emlékezetét utcanevek őrzik kegyelettel országszerte, mely alól nem kivétel Alsóörs sem.

Kovács Piroska