ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(V.29.) sz. az önerőből első lakástulajdont szerzők önkormányzati támogatásról szóló rendelete.
Alsóörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében, kapott felhatalmazás alapján az önerőből első lakástulajdont szerzők önkormányzati támogatásáról az alábbi rendeletet alkotja:
1. §.
A rendelet célja
/1/ A helyi önkormányzati támogatás célja, hogy segítse Alsóörs Község területén élő, vagy itt dolgozó és letelepedni kívánó - első saját tulajdonú lakását építéssel vagy vásárlással megvalósító - lakosság pénzügyi problémáinak a megoldását. A rendelet végrehajtásának biztosítására az önkormányzat lakásalapot hoz létre, amelynekforrását az alábbiak képezik:
1. a korábban lakásépítésre adott hitel törlesztéséből származó összeg
2. az önkormányzat a lakásalapot évente a költségvetésben meghatározott összeggel kiegészítheti.
/2/ A lakásalap összegét a képviselő-testület az éves költségvetésben állapítja meg.
/3/ Az önkormányzati támogatás formája:
a./ egyszeri kamatmentes kölcsön (továbbiakban: kölcsön)
b./ egyszeri vissza nem térítendő támogatás
/4/ Résztulajdon szerzéséhez csak akkor nyújtható támogatás, ha a résztulajdon önálló lakást képez.
2.§.
A támogatásban részesülők köre
/1/ E rendelet alapján kérelemre az első lakástulajdon megszerzéséhez önkormányzati támogatásban részesülhetnek:
a) azok a 35 évnél nem idősebb házaspárok vagy élettársi kapcsolatban élők vagy
b) gyermekeit egyedül nevelő 35 év alatti magyar állampolgárok, állandó tartózkodásra
jogosító személyazonosító igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, letelepedési enge-
déllyel rendelkező vagy a magyar hatóságok által menekültként elismert személyek,
valamint az Európai Gazdasági Térség letelepedési joggal rendelkező munkavállalói
és családtagjai, akik egyébként megfelelnek az e rendeletben meghatározott feltéte-
leknek. Akik helyben maradásuk, vagy letelepedésük érdekében közös tulajdonként
önálló lakástulajdont kívánnak szerezni Alsóörs község közigazgatási területén.
/2/ / Önálló lakásszerzésnek minősül az ajándékozás útján tulajdonba kerülő lakás abban az
esetben is, ha az ajándékozó is a lakásban lakik, és a támogatási kérelem így is megfelel a
4.§. bekezdésében foglaltaknak
3.§.
A támogatás felhasználása
/1/ Az első lakástulajdon megszerzéséhez akkor nyújtható támogatás, ha a kérelmezők
2009. január 1-jét követően
- új vagy használt lakás megvásárlására adás-vételi szerződést kötöttek,
vagy, ha a kérelmezők 2008. május 1-jét követően kiadott és jogerőre emelkedett
építési engedéllyel rendelkeznek és a kérelem benyújtásakor a lakás készültségi foka az
50%-os készültséget meghaladja
- a kérelmezők vagy más természetes vagy jogi személy tulajdonában álló építési telken
a kérelmezők tulajdonába kerülő lakásingatlan építésére,
- más személy tulajdonában lévő lakáshoz történő toldaléképítéssel létesülő önálló lakás
építésére,
- más személy tulajdonában lévő épületen emeletráépítéssel vagy tetőtérbeépítéssel
létesülő önálló lakás építésére,
- nem lakás céljára szolgáló épületből kialakított lakás építésére.
/2/ Házastárs vagy élettárs kérelmezők esetén a támogatás csak akkor állapítható meg,
ha a megvásárlásra vagy megépítésre kerülő lakásingatlan a házastársak vagy élettársak
közös tulajdonába kerül.
/3/ Lakásvásárlás esetén a támogatás csak akkor állapítható meg, ha a megvásárlásra kerülő
lakásingatlan a kérelmező által a lakás megvásárlására felvett munkáltatói kölcsön, lakás-
célú pénzintézeti kölcsön biztosítására bejegyzett jelzálogjog kivételével per-, teher- és
igénymentes.
4. §.
/1/ A támogatás a kérelmező részére csak akkor állapítható meg, ha a megvásárlásra vagy
megépítésre kerülő lakásingatlan a lakásigény mértéke tekintetében megfelel a lakáscélú
állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31.) Kormányrendelet 3. §. (2) bekezdésébe
meghatározott felső határnak, továbbá a lakásingatlan alapterülete megfelel e rendelet
1. sz. mellékletében meghatározott felső határoknak.
A méltányolható lakásigény felső határa
- 1- 2 személy esetén legalább egy és legfeljebb 3 lakószoba
- 2 személy és egy gyermek megléte vagy vállalása esetében 3,5 lakószoba
- 2 személy és két gyermek megléte vagy vállalása esetében 4 lakószoba
Minden további személy esetén fél szobával nő a lakásigény felső határa.
/2/ Az /1/ bekezdés alkalmazásában a padlóburkolat jellegétől függetlenül
a) Félszoba: amelynek hasznos alapterülete nem haladja meg a 12 m2-t, de meghaladja a
6 m2-t (12/2001.(I.31.)Korm.rendelet 3.§ (3) bekezdés a.) pontja)
b) a szoba hasznos alapterülete meghaladja a 12 m2-t, de – a meglévő, kialakult állapotot
kivéve – legfeljebb 30 m2, amennyiben ennél nagyobb, úgy két szobaként kell
számításba venni.
Amennyiben a nappali szoba, az étkező és a konyha osztatlan közös térben van, és
hasznos alapterületük együttesen meghaladja a 60 m2-t, úgy két szobaként kell
figyelembe venni (12/2001.(I.31.) Korm. rendelet 3.§ (3) bekezdés utolsó mondata).
/3/ A lakás alapterületének megállapításakor az alábbi helyiségeket lehet figyelembe
venni: előszoba, közlekedő, lakószoba, étkező, konyha, fürdőszoba, WC, kamra.
/1/ A támogatás a kérelmezők részére csak akkor állapítható meg, ha
- a kérelmező házastársak, élettársak bármelyikének, gyermekeiknek, vagy egyéb
együttköltöző hozzátartozójuknak
- egyedülálló kérelmezőnek, gyermekének, vagy egyéb együttköltöző hozzátartozójának
együttesen legfeljebb olyan lakás fele tulajdoni hányaduk van, amelyet öröklés útján,
haszonélvezettel terhelten szereztek, és a haszonélvező a lakásban lakik, vagy a
tulajdonukban álló lakás lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte vagy
engedélyezte.
6.§.
/1/ Az egyéb feltételek megléte esetén sem állapítható meg a támogatás a kérelmezőnek, ha a
- a kérelmező már részesült első lakás építéséhez, vagy vásárlásához támogatásban,
- a kérelmező a kérelem benyújtását megelőző 3 évben már rendelkezett lakásingatlannal,
és azt elidegenítette, kivéve, ha az elidegenítésből befolyt bevételt igazolhatóan 100 %-
ban az új ingatlan vásárlására fordította, vagy az elidegenítésre házasság felbontása
esetén a házassági vagyonközösség megszüntetése érdekében került sor.
- az a kérelmező egyedülálló szülő, az a házaspár, továbbá élettársi közösség, amelynek
egyik tagja betöltötte a 35. életévét.
- lakásvásárlás esetén, ha az adás-vételi szerződés keltétől a kérelem benyújtásáig, illetve
lakásépítés esetén a használatbavételi engedély kiadásától a kérelem benyújtásáig 1 év
eltelt,
- akik a támogatásra irányuló kérelemben olyan valótlan adatokat közölnek, amely
számukra jogosulatlan előnyt jelent
- akinek a jövedelme alapján egyértelműen megállapítható, hogy lakásgondját a támogatás
nélkül is képes megoldani / az igénylő és a vele közös háztartásban élők egy főre jutó
jövedelme meghaladja az öregségi nyugdíjminimum hatszorosát.
/2/ A komfort nélküli szükséglakást az /1/ bekezdésben foglalt kizáró oknál nem kell
figyelembe venni.
7.§.
A támogatás formái és mértéke
/1/ Vissza nem térítendő támogatás összegének felső határa:
a) gyermektelen család esetén: 300.000.-Ft.,
b) egy gyermek megléte esetén: 500.000.-Ft.,
c) kettő vagy kettőnél több gyermek esetén: 1.000.000.-Ft.
/2/ Kamatmentes, 5 év alatt visszafizetendő kölcsön felső határa:
a) gyermektelen család esetén: 700.000.-Ft.,
b) egy gyermekes család esetén: 500.000.-Ft.
/3/ A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttes összegének felső határa:
1.000.000.-Ft.
/4/ Amennyiben a kölcsön visszafizetés ideje alatt a vissza nem térítendő támogatást befolyá-
soló gyermekek száma növekszik, úgy az alapszerződés módosítása kérhető. Ennek meg
tésére a polgármester külön önkormányzati döntés nélkül jogosult. Az időközben vissza-
fizetett kölcsönt egy összegben a szerződés módosításakor a változásnak megfelelően
rendezni kell.
/5/ A gyermektelen fiatal házaspár egy vagy két születendő gyermek, egygyermekes fiatal
házaspár további egy születendő gyermek vállalása esetén a vissza nem térítendő támo-
gatás növelése érdekében kérheti a 7. § 1.pontja szerinti, kedvezmény megelőlegezését.
/6/ A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő, egyben a megelőlegezés időtartama
egy gyermek esetében 4 év, két gyermek esetében 8 év.
/7/ A támogatás megítélésének feltétele, hogy a kérelmezők büntetőjogi felelőségük tudatá-
ban nyilatkoznak arról, hogy a kérelmezőknek külön- külön vagy együttesen – komfort
nélküli vagy szükséglakást, továbbá örökléssel szerzett tulajdonrészt kivéve – a kérelem
benyújtását megelőző 3 évben lakástulajdona nem volt.
8.§.
/1/ A támogatás folyósításához megállapodás megkötése szükséges.
/2/ A megállapodásban ki kell kötni, hogy a támogatás összegét – annak törvényes kamataival
együtt – vissza kell fizetni abban az esetben, ha a támogatásban részesített:
a) építés esetén a használatbavételi engedély megadását, vásárlás esetén a vételt követő
10 éven belül
- lebontja
- lakásigényének kielégítésétől eltérő célra hasznosítja,
- adásvételi, csere, ajándékozási vagy életjáradéki szerződéssel idegeníti el,
b) a támogatásban részesült a lakást nem lakás céljára használja vagy bérbe adja
c) a támogatott gyermeke az óvodai képzést nem az Alsóörsi Napközi otthonos óvodában,
általános iskolai tanulmányait nem az Alsóörsi Endrődi Sándor Általános Iskolában
folytatja,
d) kölcsön esetén 3 havi törlesztő részlettel már adós vagy nem a szerződésben foglaltak-
nak megfelelően teljesít és ezen tartozását írásbeli felszólítás ellenére 8 napon belül sem
rendezi
e) ha a kérelmező valótlan adatok közlésével, megtévesztés útján jutott a támogatáshoz,
illetve
f) ha lakásépítés esetén az építést a jogerős építési engedély kiadásától számított 6 hóna-
pon belül nem kezdi meg, az építési engedélytől oly mértékben tért el, hogy az épí-
tésrendészeti bírságot von maga után.
Ez utóbbi esetben a megvonásról és a visszafizetésről a Képviselő-testület dönt.
g) gyermekvállalását határidőre nem vagy csak részben teljesíti
h) a támogatási szerződés megkötésétől számított 10 éven belül másik ingatlanban létesít
állandó lakóhelyet
9.§.
Teljesítési idő
/1/ A kamatmentes kölcsön formájában nyújtott támogatást a megállapodásban rögzített
futamidő szerint a törlesztés megkezdésétől /a támogatás felvételét követő 3. hónap elseje /
számított 5 év alatt / az aláírt megállapodás alapján /, kell visszafizetni az önkormányzat
bankszámlájára.
10.§.
Változás a felek személyében
/1/ Indokolt esetben kérelemre a képviselő-testület hozzájárulása alapján, bármelyik támo-
gatásban részesített elbocsátható a szerződésből.
/2/ Ezen hozzájárulás csak akkor adható meg, ha a szerződésből kilépni kívánó fél a hátralévő
tartozás arányos részét a támogatást nyújtó részére megfizette, a támogatással érintett
lakáson fennálló tulajdoni illetősége /használati joga / teljesen megszünt, és a szerződésben
maradó fél részéről a ráeső tartozás visszafizetése biztosított.
11. §.
Eljárási rendelkezések
/1/ A támogatás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani.
A kérelemhez csatolni kell;
- a vásárlást igazoló - 12 hónapnál nem régebbi - adásvételi szerződés vagy az építkezést
igazoló építési engedély, illetve az építési telek tulajdonviszonyait igazoló - 30 napnál
nem régebbi - tulajdoni lap másolati példányát ,
- hitelintézeti kölcsön szerződés(-eke)t,
- a kérelmező, az együttköltöző családtagok jövedelméről szóló igazolás(-oka)t,
- a 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolati példányát, valamint a 5. §./1/ bekez-
désében foglalt esetben hagyaték átadó végzést.
/2/ A pályázatokat az képviselőkből létrehozott ideiglenes bizottság véleményezi és terjeszti a
testület elé jóváhagyásra. A pályázatokat, félévente egyszer a testület elé kell terjeszteni.
12. §.
Döntés a támogatás juttatásáról
/1/ A támogatások odaítéléséről a Képviselő-testület dönt, melyről az igénylőt határozatban
értesíti.
/2/ Az adott évben elbírált, de fedezet hiánya miatt kifizetésre nem kerülő támogatást a
következő évben kell folyósítani.
/3/ A támogatás biztosítására a kedvezményezettel az Önkormányzat nevében a polgármester
köt szerződést, amelynek a támogatott személyekre vonatkozó adatokon kívül tartalmaznia
kell:
- a támogatás jogcímét és összegét,
- a támogatás biztosításának és visszafizetésének feltételeit,
- a szerződésszegés jogkövetkezményeit.
A támogatás folyósításának és visszafizetésének rendje
/1/ A jóváhagyott támogatás kifizetéséről a jegyző 30 napon belül gondoskodik.
/2/ A kapott támogatásból a kölcsönt, öt év alatt, havi részletekben kell visszafizetni. Indokolt
esetben (pl.: huzamosabb betegség, munkanélkülivé válás, stb.) - kérelemre - a
polgármester a részletfizetést legfeljebb összesen 3 havi időtartamra felfüggesztheti.
A törlesztés ideje a felfüggesztés időtartamával kitolódik.
/3/ Ha a támogatott a lakásigényét az önkormányzati támogatással megszerzett ingatlantulaj-
don cseréjével, illetőleg értékesítésével, lakásépítés vagy -vásárlás útján elégíti ki, a
kölcsön azonnali és egyösszegű visszafizetésével kapcsolatos kötelezettsége:
- csere esetében 30 napig,
- vásárlási szándék esetében 30 napig,
- építési szándék esetében 2 évig felfüggesztésre kerül.
Abban az esetben amennyiben az így megszerzett ingatlan is Alsóörs község közigazgatási
területén található és megfelel a rendelet 4.§a-ban foglalt feltételeknek.
/4/ Ha a támogatott a határidőben az újabb lakás megszerzését hitelt érdemlően igazolja, a
kölcsön azonnali és egyösszegű visszafizetésének kötelezettsége alól mentesíthető, feltéve,
ha az elidegenítésből származó teljes bevételt az új lakás megszerzésére fordította. És az új
ingatlan is megfelel a rendelet 4.§a-ban foglaltaknak. Ebben az esetben a kölcsön az
újonnan megszerzett ingatlanra a polgármester engedélyével átvihető.
Hitelt érdemlőnek kell tekinteni adásvételi vagy csereszerződés alapján történő tulajdon-
jogszerzés esetében az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést tartalmazó hiteles tulajdoni lap
másolatát, építés esetében a használatbavételi engedély bemutatását.
/5/ A támogatással megszerzett ingatlanra a visszafizetendő kamatmentes kölcsön összegének
erejéig, annak biztosításaként a megállapodás lejártáig az ingatlan-nyilvántartásba az
Alsóörs Község Önkormányzata javára jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési
tilalmat kell bejegyezni. A jelzálogjog bejegyeztetéséről és a megállapodás lejártát köve-
tően annak az ingatlan nyilvántartásból való törléséről a kérelmező írásbeli kérelemére és
költségére a jegyző gondoskodik.
/6/ A kölcsön részleteinek fizetése alól felmentésre nincs lehetőség.
14. §.
Záró rendelkezések
/1/ A támogatást nyújtó a támogatás kérőtől kérheti mindazokat az adatoknak a szolgáltatását,
amelyek az e rendeletben szabályozott helyi támogatási kérelmek elbírálásához, szerző-
déskötéshez szükségesek, kivéve azokat az adatokat, amelyek az 1992. évi LXIII. tv alap-
ján nem kérhetők az állampolgártól.
/2/ A jelen rendeletben nem részletezett kérdésekben a Ptk. rendelkezései és a lakáscélú
támogatásokról szóló egyéb jogszabályok az irányadók.
/3/ Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba.
/4/ Kihirdetéséről az SZMSZ előírásai szerint a jegyző gondoskodik.
E rendelet a belső piacszolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és Tanács 2006/12/EK irányelvének figyelembevételével készült, s azzal összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
Alsóörs, 2009. május 29.
Hebling Zsolt Báró Béla.
polgármester jegyző
Kihirdetés napja: 2009. május 29.
1.sz. melléklet
1./ Az önkormányzati támogatással megvásárlásra kerülő lakás alapterületének maximuma a beköltözők számának függvényében:
-
Fő
Maximális támogatott alapterület
2
100
3
110
4
120
5
130
6
140
Minden további együttköltöző fő esetén a maximum 10 m2-rel nő.
2./ Az önkormányzati támogatással megépítendő lakás alapterületének maximuma a beköltözők számának függvényében:
-
Fő
Maximális támogatott alapterület
2
110
3
120
4
130
5
140
6
150
Minden további együttköltöző fő esetén a maximum 10 m2-rel nő.