• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Fábián József születésnapján

Nyomtatás

Sok éve már, hogy minden évben megemlékezünk falunk szülöttéről, Fábián Józsefről. A tavalyit lehetetlenné tette a járvány, pedig kerek évforduló volt, éppen 260 év telt el születésétől. 

Időközben táblája is lekerült egy időre a művelődési ház felújítási munkái miatt, majd amikor a táblát is visszahelyezték, egy csendes, szűk körű megemlékezésre mégis csak sor került a család egyik leszármazottja, Csizmazia Darab József szervezésében.

Idén viszont napra pontosan a születésnapján került sor a megemlékezésre, február 19-én, szombat délután. Igaz, egyszerűbb formában és szabadtéri rendezvényként a művelődési ház és községháza védett udvarán. Az idő kegyes volt, bár felhők mögé bujdokolt a nap, a mostanában gyakori erős szelek is megjuhászodtak.

Az alsóörsi születésű lelkipásztor, nemes Fábián József emlékét a munkái őrzik leginkább. Külföldön folytatott teológiai tanulmányai folytán jól beszélt franciául, később jeles szőlészeti munkákat fordított magyarra. Arckép nem maradt fenn róla, karakterét csak elképzelni tudjuk. Sokoldalú tevékenységét, munkásságát 4000 oldalnyi írás és műfordítás (kéziratos és nyomtatott) s közel 2500 folyóiratoldal őrzi. „A fennmaradt dokumentumok segítségével a lelkész-esperes, a családapa, a gazdasági szakíró, a folyóirat-alapító szerkesztő, a tudományszervező és tudományos ismeretterjesztő elfelejtett alakja tűnt fel előttünk közel kétszáz év távolából” – olvashatjuk Hudi József kitűnő könyvében. A saszla szőlőt ő honosította meg Magyarországon.

Hebling Zsolt polgármester köszöntötte a vendégeket, a Balatonvin Borlovagrend és a Fábián József Kertbarát Kör tagjait, a helybéli érdeklődőket.
Nagytiszteletű dr.Kálmán Csaba lelkipásztor elevenítette fel alakját. A Zsoltárok könyvéből idézte azt az éneket, melyben Mózes az Isten emberének neveztetett. A Biblia csak azokra használja, akik valami rendkívülit cselekedtek egy adott történelmi korban…. Fábián József is … a maga korának kiemelkedő vezető, értéket teremtő Isten emberként járt, alkotott és szolgált küldetéses életével.

Az emlékezés koszorúit elhelyezték a tábla alatt: a Fábián-családot képviselve Csizmazia Darab József, a Balatonvin Borlovagrend részéről Koczor Kálmán és Engler Dezső, a Fábián József Kertbarát Kör képviseletében Bugovics Edit és Pandur Ferenc, önkormányzatunk koszorúját Hebling Zsolt és dr.Kálmán Csaba.

A Sirály Népdalkör vidám dalcsokorral szerepelt Bónyai Mária vezetésével. Ezután kötetlen beszélgetésekkel folytatódott a rendezvény. Forralt bort, pogácsát és - farsangi idő lévén – frissen sült fánkot kínáltak a vendégeknek. Nádasi Elemér pedig harmonikaszóval kísérte a dalos kedvűeket.

Csiszár Edit

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

 
 

Praktikumtár

Családbarát Munkahely

Magyar falu Program

Veszprém-Balaton 2023.

Kerékpárút

Támogatások