Naplemente a Szent Miklós fedélzetén.Talán senki sem számított arra, hogy az önkormányzat invitálását olyan sokan elfogadják, s részt vesznek a naplementébe hajló utazáson a Balaton legnagyobb hajóján, a  Szent Miklóson.

Ennek befogadó képessége pedig elég nagy, 550 fő. Majdnem elérte a mai utaslétszám. 2016-ban indult először ez a program, akkor még alig kétszáz vendéggel. Idén, szeptember 2-án – a kényszerű kihagyás után – ötödször várta az alsóörsi lakosokat és nyaralókat.

Már a parkolóban látszott, sokan leszünk. A mólón hosszú sorban az emberek: ismerősök keresik s találják meg egymást, halk duruzsolás, napfény, már  gyengülő esti, őszies erejével, de melengetően. Szélcsend, nyugalom. Béke. Senki sem siet, nem is tolakszik, mikor megnyitják a feljárót.  A polgármester ott áll, szinte mindenkit ismer. Valamilyen furfangos módon mégis megszámolták, hányan szálltak hajóra. Egy híján félezren, azaz 499-en. Minden korosztály képviselve: karonülőtől a 8 XL-esekig, a nyargaló gyerkőcöktől a bizonytalan mozgású öregekig. Két órára együtt, egy kétszintes térben. Kezdetben helyfoglalás, ismerősök, barátok, családok ülőhely keresése, csomagokkal biztosítása, a fent lévők integetése a később érkezőknek. A lényeg: megtalálni egymást. Lehet, hogy ez az egész hajókázás, a két órás esti programnak a lényege? 

Kifarolt a hajó a kikötőből, Füred felé vette az irányt. Isten jókedvében formálta ilyen gyönyörűvé ezt a tájat, megunhatatlanul szép, mindig kicsit más is. Ma este nyugodt, békés volt, mintha várt volna bennünket, ezen a nyár végi, őszelői estén. S én azt láttam, ennek mindenki örült. Csendesen üldögélve, nézelődve, a gyerekek futkosva, mindenre felmászva, a korlátra támaszkodva régen találkozó ismerősök….  S megindult a nyüzsgés: előkerültek a sütemények, házi készítésű italok…… s ezzel az emberek mozgása is. Elég lármássá vált a hajó.
De ebben az elszabadult beszélhetnékben megvalósult a béke, aminél fontosabbat nem remélhetünk.

A Füredi-öbölben fordult a hajó. aki nézte, elcsodálkozhatott gyönyörűségén. A félsziget már árnyékban, temploma a hegygerincen még napfényben, aztán csúszik lejjebb a fény, pirossá válik az ég alja. A nap elhagy bennünket, de a hold hízásnak indul, láthatjuk kikötéskor is.

Sokaktól hallottam a köszönet szót, szép élmény volt, úgy gondolom, sokak nevében írhatom: köszönjük! Az önkormányzatnak, Soltész Attila kapitánynak és legénységének, akik figyelmesen és segítőkészen dolgoztak.

Csiszár Edit

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói: