Január 16-án, Endrődi Sándor költő, író születésének 173. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak községünkben
ENDRŐDI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJÁN
Veszprémben született napra pontosan 173 évvel ezelőtt, 1850. január 16-án.
A róla elnevezett lakótelepen áll Raffay Béla alkotása, bronzból készült mellszobra, ahol minden évben ezen a napon emlékeznek a költőre. Ennek a mellszobornak a másolatát - Albrecht Sándor helytörténész javaslatára – 2011-ben Alsóörsön avatták fel az Endrődi-Jókai bableves muri egyik programjaként a gyógyszertár mögötti kicsi téren. Azóta a megemlékezés egyik helyszíne itt van.
Hebling Zsolt polgármester röviden szólt a költőről, kinek nevét 1957 óta viseli az általános iskola, ezzel is őrizve a településünkhöz kötődő emlékeket. Kedves kis tanyáját – hol emlékezetes baráti összejöveteleket tartottak, szép versek születési helyét - rég elbontották már, helyét a parkban egy emlékoszlop őrzi, s még valami…. a kúszófenyők rejtekében egy kő karosszék, mely a legenda szerint a költő kertjében állt valaha.
Az időjárás nem volt kegyes ezen a napon, esősre fordult, ezért – a szokástól eltérően a tanulók nem vonultak ide – a szobornál a koszorúzást egy vers előzte meg, Endrődi Virrad c. költeményét Tóth Barnabás 8. osztályos tanuló mondta el, majd Hebling Zsolt polgármester és Báró Béla jegyző, valamint Ferenczy Gábor alpolgármester és dr.Bardóczi Miklós képviselő helyezett el egy-egy koszorút a posztamensen.
Az iskola felújítása során az emléktáblát áthelyezték, itt gyülekeztek a tanulók és tanáraik a megemlékezésre. Józsa Rebeka nyolcadik osztályos diáklány idézte fel a költő életútját, majd az Árva madár c. Endrődi-verset Szvetko Maja mondta el, aki szintén nyolcadikos.. Az emlékezés koszorúit dr.Kálmán Csaba református tiszteletes, Berkes Péter plébános, valamint Török Tamás igazgató és Tóth Barnabás diák helyezték el.
Az iskolában más módon is ápolják a költő emlékét. Az intézmény tíz éve került a református egyház fennhatósága alá, ebből az alkalomból versíró versenyt hirdettek decemberben, melyen az egész felső tagozat részt vett. A versekben Endrődi Sándort is megidézte több diák. Minden osztályban kiválasztották az első három legjobb alkotást, összességében a legszebb vers Szigeti Anna nyolcadikos tanuló tollából született.
Az iskola közössége, s ezen belül a hivatása iránt elkötelezett magyartanára, Novákné Juhász Andrea fontosnak tartja a versekkel való találkozást. A évente hagyományosan megtartott versmondó versenyek átalakultak versmondó ünneppé, József Attila születésnapjához igazodva tartják, s itt mindenki nyertes. Szavalnak a diákok a maguk, a közösség örömére. S talán ez a legfontosabb.
Talán elbírja ez a híradás még egy kevéssé ismert vers közlését is, melyből kiérződik Endrődi szeretete a Balaton iránt.
DOKTOR BARÁTOM…
Doktor barátom! Igazad van.
Egy szót se többet. Úgy teszek.
Azt mondod: más leget kell színom?.
Elég. Pakolok és megyek.
Hogyan? A Balatont ajánlod?
Mondd ezt a nevet újólag!
Ím, egy szavaddal messze űzted
Minden szomorúságomat.
Arcom bizonnyal lángokat vet,
S fölgyullad, ég tekintetem.
Igen, a Balaton, barátom –
Ez a legjobb gyógyszer nekem.
S ha egykor rám törnek valóban
A szörnyű, végső víziók:
Ne tégy te mást, csak súgd fülembe
Ezt a bűvös zengésű szót –
S lelkem mosolygva fog repülni
És úgy száll át az éjszakán,
Mint egy ragyogó szárnyú, fényes
Hattyú a Balaton taván
Csiszár Edit
Zórád Ferenc fotói: