Szeretettel köszöntöm az olvasót a Magyar Kultúra Napján, amely idén különleges több okból is! Csodálatos nemzeti imádságunk, a 200 éves Himnusz születésnapján térségünk:
Veszprém és régiónk is Európa kulturális térképére kerül az EKF programnak köszönhetően.
Községünk nagyra becsült személyisége Dr. Iklódy- Szabó János már közel 100 éve a Balaton-Bakony kultusz avatott szószólójaként e térségben gondolkodott, amire büszkék vagyunk, mint ahogy arra is, hogy az EKF pályázat előkészítésekor részt vehettünk a sikerre vezető úton.
Nekünk alsóörsieknek is felelőséggel, közös szándékkal kell folytatni a hagyományőrzést és a nemzet érdekeit szolgáló értékteremtést.
A múlt örökségeit megbecsülni akkor lehet, ha ismerjük is őket. Természeti szépségekben gazdag Balaton-parti otthonunk is bővelkedik épített és szellemi kincsekkel. Helyi értéktárunk is őrzi ezeket: dalainkat, szokásainkat, könyvekbe írt és szájhagyományban is élő falutörténetünket, képzőművészeti alkotásainkat, csipkecsodáinkat. Kultúránk része a Balaton ihletett költőjének, Endrődi Sándornak méltó megünneplése, miként része a mai mindennapokban végzett munkálkodás az óvodában, iskolában, sportban, a vendégvárásban is. Isten éltesse a magyar kultúrát,s mindenkit, aki bármit is tesz érte!
Bethlen Gábor szavaival : „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk: magyarokul ősi nyelvünkben és vallásunkban, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásunkban!”
Hebling Zsolt polgármester