Történelmi tragédiánkra emlékeztünk pénteken délután az erdélyi Málnás testvérközségünk által 2021-ben adományozott és felavatott emlékműnél a községháza előtti parkban

A közös Himnusz-éneklés után Hebling Zsolt polgármester köszöntötte a nemzeti összetartozás napjáról megemlékezőket, külön a fiatalokat, akik a jövőt jelentik, akik talán – több mint száz év után – sem felejtik, hogy a trianoni békediktátum Magyarország kétharmadát a szomszédos országokhoz csatolta. Így a magyarság saját nemzetével lett határos, ezért a nemzet gondolata nem ér véget a határoknál. Testvértelepüléseink, az erdélyi Málnás és a felvidéki Kalászi magyar lakosai is kisebbségi sorsra jutottak a többi, határon kívülre taszítottakkal együtt, ők tudnának igazán mesélni erről. A határon kívül rekedt nemzeti közösségeink átvészelték az elnyomást, nagyon nehéz volt ott magyarnak lenni. A kapcsolatok élőek, létfontosságúak, sokat jelentünk egymásnak, összetartozunk! Büszke vagyok málnási és kalászi testvéreink helytállására, a több évtizedes barátságra – mondta a polgármester.

Az emlékezés koszorúit Alsóörs, Málnás és Kalászi nevében három nyolcadikos diák helyezte el: Szarvas Sára, Papp Patrik és Vágfalvi Dániel.

Ezután a művelődési házban a végzős diákok emlékező műsorát láthattuk, ami az egyszerűségében, letisztultságában érintett meg. Csak egyszer módosult az egysoros felállás, amikor minden harmadik gyermek kiállt a sorból, jelezve a trianoni szakadást, de a visszaállás is jelzett valamit: amit az alsóörsi testvérkapcsolatok is jelentenek már sok éve.

Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar./A Kárpátok védték, ha jött a zivatar./Az idők folyamán ráéheztek mások./ Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot. Ütős tőmondatok. Szívet fájdítóak még az én nyugdíjas nemzedékemnek is, az első világháború után nagyapám sorsát változtatta meg ez a helyzet. S csak remélem, hogy a mai fiatalok egy része legalább fogékony és érdeklődő e tekintetben is.

Üzent az Olt, Maros, Szamos,/ minden hullámuk vértől zavaros./Halljátok ott túl a Tiszán,/mit zeng a szél a Hargitán,/mit visszhangzanak a csíkí hegyek?.... nem leszünk mások, csak magyarok!

A Székely himnusz is elhangzott műsor közben, Novák Bianka furulyán szólaltatta meg, szívbe markolóan és tisztán a legegyszerűbb gyermeki hangszeren, akkor csak őt láttam-hallottam s mögötte a fekete színpadi drapérián a magyar zászló színeit. Ki kérdez ma minket, jó nektek így élni?/Kinek van jogában szíveinket tépni?

Végül a Nélküled c. dal bejátszása zárásként s együtt éneklése nálam eltörte a mécsest, bizony nyeltem a könnyeimet.

A nyolcadikosok, akikre büszkék lehetünk e műsor után: Oczella Margaréta, Konrád Zente, Vágfalvi Dániel, Szigeti Anna, Papp Patrik, Józsa Rebeka, Szarvas Sára, Martynova Alisa, Szvetkó Maja….. és a műsort szerkesztő-felkészítő tanárnőjük, Novákné Juhász Andrea.

Ezután a Sóskuti Hagyományőrző Egyesület ifjú táncosai, négy fiatal, azaz két pár lépett színpadra, s székelyföldi táncokat roptak, többek közt marosszékit, párválasztóst is.

Az ünnepség zárása a Szózat volt. Sosem volt aktuálisabb Vörösmaty szava: rendületlenül……

Csiszár Edit

Zórád Ferenc fotói: