Könyörgés a magyarságért és a kereszténységért. Tihany, 2024. szeptember 14.
A hétvégére megérkezett a Boris néven emlegetett ciklon, csúnya pusztításokat végzett a Balaton környékén is. Minden előrejelzés ellenére mennünk kellett Tihanyba, hiszen az apátság templomában egy fontos, évente sorra kerülő eseményre várták az érdeklődőket.
A mai istentisztelet nem előzmények nélküli. Dr.Korzenszky Richárd prior emeritustól kértem és kaptam tájékoztatást erről. Huszonöt évvel ezelőtt volt az első alkalom, amikor a Balaton-felvidéki keresztények - felekezeti hovatartozás nélkül - együtt imádkoztak Tihanyban a magyarság és a kereszténység megmaradásáért. Azóta minden évben sorra kerül ősszel ez az ökomenikus istentisztelet, mindig más meghívottakkal, de ugyanazzal a céllal, ahogy Richárd atya fogalmazott: hogy a reménység jelei lehessünk ebben a megosztott és békére sóvárgó világban.
Más és más felekezet tekintélyes lelkésze az igehirdető: református, evangélikus, katolikus püspökök, a baptista és pünkösdi egyház elnöke is elmondta gondolatait az elmúlt negyed évszázadban.
Idén Tihany székelyudvarhelyi testvértelepülésének főesperese, Márton József beszélt a magyarság mai helyzetéről, különös tekintettel a határon túliak sorsáról. A kereszténységnek napjainkban is vannak vértanúi, a csendes pusztulás jelei a szórvány vidékeken a temetők, mert már csak azok magyarok. Könnyebb a tüzet eloltani, ha szétszedjük a tartógerendákat, szólt a fájdalmasan igaz hasonlat. A harang búcsúztató hangja a falvakban arra figyelmeztet, hogy magunk vagyunk magyarságunkban és kereszténységünkben. Mai életünkben különösen fontos, hogy odaforduljunk a másik emberhez, keressük azt, ami összeköt, vigyázzunk ezekre az őseinktől kapott értékeinkre, s örökítsük tovább!
Idén az alsóörsi Református Kórus kapott meghívást, Dr. Kálmán Csaba lelkész mondta az imát. Ennek legszebb – történelmünkről és kereszténységünkről szóló – részlete: Szeretnénk most megköszönni neked hazánkat, ezt a gyönyörű Kárpát-medencét, amelyet őseinknek adtál honként, hogy megtalálva téged és egymást, betöltsék e földet! Köszönjük az örökkévaló kincseket, ajándékokat, amiket már eleink ránk hagyományoztak a történelemben, a művészetben, a szent helyeinkben, hogy a mindenkor jelen nemzedékének, nekünk is világos legyen: mindezeket nem csak az emberi akarás és a tehetség adományaként kaptuk örökségül. Plántáld belénk a hűség, a kitartás és az odaszánás lelkét. Mi is hadd adhassuk mindezeket úgy tovább gyermekeinknek és unokáinknak, hogy egyszer ők is itt állhassanak majd előtted és énekeljék hálás szívvel: jertek, áldjuk Istent, mert életet, otthont és hazát adott nekünk is, úgy amint eleinknek. Tekints a szétszórt és elválasztott nemzetünkre, amelyiknek megmaradását szeretnék újból a Te kezedbe letenni, hogy e nemzet határon innen és túl hirdesse nagy neved dicsőségét és ma is élő valóságodat. Kérünk most külön is egyházainkért, a ma élő hitvalló keresztyénekért, akik merik, tudják és akarják felvállalni isteni küldetésüket, hogy megéljék e nemzet keretén belül a Tőled kapott és elrendelt szolgálatukat. Adj nekünk ehhez a szolgálathoz áldott csendet, odaszánt, rád figyelő életet, hogy a magunk helyén meghalljuk, megértsük szent akaratodat és minden parancsolatodat. Mert hisszük, hogy a mai bizonytalan és tudatosan összekuszált világunkban is tiszta csermelyként egyszer csak újra megjelenhet az emberek életében és lelkében az evangélium, az az örömhír, amelyik hirdeti Jézus Krisztus szabadításának örömét, a testvéri közösség összetartozását és a Neked odaszánt élet csodáját. Hozd el, kérünk, mielőbb azt a történelmi kairoszos időt, amelyik képes ennek a világnak és nemzetünknek rendjét, lelkét hozzád fordítani és benned megtalálni az igaz és minden emberi értelmet felülhaladó békesség forrását.
A kórus láthatatlanul szólalt meg az orgona mellől, s ettől különlegesen hangzott. Amit én akkor éreztem: az angyalok hangján szólt minden daluk az istentisztelet alatt. Orgonán Küronya Veronika kísérte őket. A keresztény dalirodalom legszebb dalaiból hallhattunk tőlük, az ismert közös énekekbe bekapcsolódtak a hívek is, miként nemzeti imádságunk, a Himnusz is együtt zengett ebben a gyönyörű, barokk templomban.
Hazafelé szívfájdító volt látni, ahogy a viharos szélben, dermesztő hidegben a megzavarodott, elgyengült fecskék ezrei cikáztak a 71-es út felett, hullottak élettelenül az útra…… óhatatlanul villant elő a párhuzam a látottak és a magyarság sorsa között.
Csiszár Edit
