• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Balatoni Helytörténészek Alsóörsön

Nyomtatás

A Balatoni Helytörténészek Találkozójának helyszíne volt Alsóörs, 2024.október 11-én

 

A végleges program szerint éppen a XVII. ilyen jellegű találkozónak adott otthont az alsóörsi művelődési ház. Az ötletgazda és szervező a Balatonedericsen élő Takács Gábor, aki az ügy elkötelezettjeként ezúttal is ide tudta csalni a helytörténettel foglalkozó, kutató, kereső embereket a Balaton mindkét partjáról.

Hebling Zsolt polgármester köszöntő szavai után először az alsóörsiek kaptak szót. Albrecht Sándor, településünk legjobb ismerője nem csak életéről és munkásságáról beszélt kevés szóval sokat, elmondott egy verset is, mely e tájegység szépségét dicséri: Már reggel hogy ébred, beleszövi báját/A táj köntösébe, hogy ne találd párját/Napsugárral bontja később színe árnyát/Keverve a zölddel a kék aranysárgát….. (Surányi Sándor)

Somorjai Horváth Piroska visszatekintését megjelent könyveire a szervező olvasta fel távollétében, majd Endrődi Sándor ma is elevenen élő emlékéről esett szó. S ezután még mennyi minden másról! Értékekről, megőrzött, megóvott, felújított emlékekről………… elkészült vagy tervezett kiadványokról, legyen az füzetecske vagy vaskos kötet. A nagyon is reális aggodalmakról. A múlt, az értékek megőrzése nem szívügye mindenkinek, megváltozott világunkban gyakran a lomtalanítás áldozatává válnak, az is kétséges sokszor, manapság mi az érték. Ezért is fontos a helyi értéktárak létrejötte, a települések múltjának kutatása és megmutatása bármely formában. Északi szomszédunk, Felsőörs kincseiről, emlékeiről Rásky Mihályné beszélt képekkel illusztrálva. Paloznakról Prazsák Józsefné, Keneséről a tájház létrehozója érkezett, Vér Lászlóné. Czuczor Sándor Almádiból hozta el gondolatait, Polniczky József Káptalanfüredről.

A Veszprém megyei helytörténeti lexikonok megjelent és tervezett köteteiről Tölgyesi József szólt, a Füredi História számairól Baán Bea, elkészült Gyenesdiás monográfiája, a 750 éves Kéthelyről is kiadványt láthattunk, Marcali múltja is könyvbe került, de a múzeum új állandó kiállítása is megjeleníti a balatoni kapcsolatokat. Balatonfőkajári levéltári kutatásairól Karika Tímea küldött üzenetet. Szó esett a balatoni gőzhajózás történetéről, a kikötők építéséről (köztük Alsóörsé is). Elhangzottak személyes élmények az 1969-ben megszüntetett Veszprém-Alsóörs vicinális vasútról, még egy hajdani diákigazolvány is kézről kézre járt a teremben.

Alsóörs szempontjából az egyik legérdekesebb beszámoló a balatonboglári Jankovicstelep történetéről hangzott el, ezzel kapcsolatban a balatoni vízjog kérdései (kabinállítási, fürdési, halászati, horgászati jog). Az 1930-as évek közepén Alsóörs és Almádi határában kiparcellázásra került 130 telek építési és vízjogi ígéretekkel, többnyire kistisztviselők váltak e hatalmas csalás áldozataivá. Erről számolt be - a kivetítőn is bemutatott – az Esti Ujság 1938. augusztus 3-ai száma Parcellázási rémregény a Balaton mellett… címmel.

A délutánba nyúló tanácskozás közben az ebéd az üveges teremben pihenést jelentett a résztvevőknek, köszönet érte az önkormányzatnak, óvodának, a zökkenőmentes lebonyolításban segítőknek, különösen Nagy Verának, akire a legtöbb munka hárult. Délután még egy program várta a maradókat, egy kis kirándulás a Török Házhoz, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik a Balatonra, ide Hebling Zsolt kalauzolta a vendégeket.

Csiszár Edit
 

 

Praktikumtár

Balaton Fejlesztési Tanács

Turisztikai Fejlesztés

Magyar falu Program

Széchenyi Terv Plusz

Kerékpárút

Balaton riviéra

Vízparti szállás