ALSÓÖRSI UTCAMESÉK – VÍZÖNTŐ UTCA. Már a neve is felkelti az ember érdeklődését. Ám a tudomány és technika fejlődése egyre inkább lehetővé teszi, hogy az egykor istenek lakóhelyének tartott égitestek felfedjék valódi kilétüket.
0
EGY KIS CSILLAGÁSZAT
A köznyelvben csillagnak nevezünk minden szabadszemmel látható égitestet a Nap és a Hold kivételével. Közéjük tartoznak a bolygók, vagyis a többiekhez képest helyüket megváltoztató égitestek is. A Napot és a Holdat, valamint a bolygók egy részét már az ókorban ismerték. Ma már tudjuk, hogy a Föld is bolygó, mely nyolc társával (Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Pluto) együtt kering a Nap körül, közülük néhány további saját kisbolygóival együtt. Földünknek egyetlen kísérőbolygója van, a Hold. A bolygóknak nincs saját fénye, a Napét verik vissza.
Az első ismert bolygó a Vénusz volt, már Homérosz is említi. Mátyás király maga köré gyűjtötte csillagászait, csatái előtt kikérte a véleményüket.
MIT MOND A MITOLÓGIA?
A Vízöntő névadója Ganümédesz. a Trója nevét adó Trósz király gyermeke, aki nyáját legeltette amikor Zeusz megpillantotta és beleszeretett. Sas képében leszállt hozzá, felvitte az Olümposzra és az istenek pohárnokává tette. Ez azonban nem tetszett feleségének, Hérának, ezért, hogy megóvja az ifjút neje haragjától, a csillagok közé emelte őt. Egy másik mítosz szerint a Vízöntő Denkalionnal, Prométheusz és Klüméné fiával azonos.
A VÍZÖNTŐ CSILLAGKÉPRŐL
(január 20 – február 18)
A Vízöntő a legfényesebb csillag. Az égi egyenlítő alatt helyezkedik el, csak három fokos sávja van az északi félgömbön. Magyarországról megfelelő időszakban teljes terjedelmében látható a Pegazus csillagkép alatt. 2011. február 21-én a Vízöntő hármas bolygótalálkozásnak adott otthont: a Merkur, a Mars és a Neptunusz két fokos távolságban volt egymástól. Távcsővel nem lehetett megfigyelni, mert a Nap is kevesebb, mint négy fokra volt tőlük.
A VÍZÖNTŐ GYERMEKEI (általános jellemzés)
Progresszív és innovatív emberek, akik gyakran megelőzik korukat. Függetlenek, intellektuálisak. Életformájuk a szeretet- Harmonikus kapcsolat keresnek, amely szellemi egyetértésen alapul- Nagyra értékelik szabadságukat. Gondoskodók. Mindenkor kimondják amit gondolnak. Nem riadnak vissza a nehézségektől. Folytonos mozgásban vannak-. Szeretik a szépet. Vidám személyiségek. Állhatatosak, idealisták. A női nem tisztelői, ideális társaik a Mérleg, Vízöntő, Kos jegy szülöttei. Bolygójuk a Szaturnusz és az Uránusz.
Kovács Piroska
és Tretykó István