Új bejegyzés a vendégkönyvbe
„ALSÓÖRS VÁR, MARASZTAL, VISSZAVÁR!”
Vendégváró településünk nevében szeretettel köszöntöm, örülök, hogy Alsóörs honlapját érdeklődésével megtisztelte!
Kíváncsiak vagyunk szíves véleményére, nemcsak a weblapról, hanem községünkkel kapcsolatos bármilyen témájú felvetését is szívesen fogadjuk, amelyeket fel tudunk használni további előrelépésünk érdekében.
A településünk jelmondatát komolyan gondolva, üdvözlettel:
Hebling Zsolt
polgármester
Egy másik szülő
2020. január 30. csütörtök, 10:24
A honlapon a testületi ülés előterjesztései között olvastam Tarróné levelét. Azt tapasztaltam, hogy neki semmi se jó most elvenné a lehetőséget a gyerekektől, hogy szánkózhassanak ne a tv számítógép előtt üljenek télen. Nyáron persze használják ki a Balaton adta lehetőségeket. Nyilván nem üzemelne a hóágyú egész télen de ha csak 2 hetet tudnak szánkózni az is nagy öröm lenne a gyerekeknek hiszen évek óta szinte havat sem láttak. El lehet menni Eplénybe oda vissza 60 km min 1 óra utazás 5-6 liter üzemanyag , az nem szennyezi a környezetet? A hétvégi rendezvény bebizonyította, hogy van létjogosultsága az ilyen eseményeknek. Tisztel testület kérem ne egy ember mindig negatív hozzáállása alapján döntsenek.
alsóörsi családosok
2020. január 29. szerda, 17:53
Reméljük, hogy a testület hóágyú ügyben bölcsen dönt, és nem sajnálja azokat a wattokat a gyerekek egészsége érdekében.tisztelettel alsóörsi családosok
Hebling Zsolt
2020. január 29. szerda, 15:40
Friss hír még:most is van szállítás,jövő héttől intenzívebben,hogy előbb végezzenek,sár ügyben levelet írtam a vállalkozónak,üdvözlettel
Hebling Zsolt
2020. január 29. szerda, 09:05
Kedves Nikoletta! Pont ezért ebben a téli időszakban zajlanak a munkálatok , hogy ne legyen zavaró. ( Az elmúlt 2 hónapban nem is jött ilyen irányú jelzés). Jelenleg nem történik szállítás, s jövő héttől február végéig tart a projekt. A sárfelhordás nem megengedett, folyamatos takarítást várunk el a kivitelezőtől. Üdvözlettel: Hebling Zsolt
Nikoletta
2020. január 28. kedd, 13:51
Tisztelt Vezetőség! Sajnálattal vettem észre, hogy a Sajkodi ívóhelyek telepítése miatt a teherautók itt Alsóörsön teljesen összesározták a Vasút utcát és nagyon hangosak. Meddig fognak tartani a munkálatok?
Hebling Zsolt
2020. január 17. péntek, 16:18
Kedves Gábor! A héten egyeztetést folytattunk a rendőrség vezetőivel,a vadásztársaság elnökével,a tájegységi fővadásszal,jövő héten helyszíni bejárással konkretizáljuk a teendőket,előkészítünk egy vadtereléses akciót, illetve vadászatokat ( az eddig nem alkalmazott területeken is), üdvözlettel: Hebling Zsolt
Milasovszky Gábor
2020. január 17. péntek, 16:09
Tisztelt Polgármester úr,
Köszönöm szépen, hogy válaszolt. Való igaz tán a kerítés megfelelő kivitelezése a legjobb megoldás, bár ez meglehetősen nagy költség.
Üdvözlettel és tisztelettel
Milasovszky Gábor
Hebling Zsolt
2020. január 10. péntek, 17:10
Tisztelt Milasovszky Úr! A probléma régi, a megoldás viszont összetett és egyenlőre sehol sincs áttörés e tekintetben ( sok kollégával és szakemberrel egyeztetve írom ezt). Többek között mi is kezdeményeztük a vadásztársaságnál és a rendőrségnél megvizsgálni a nem vadászati területen történő kilövések megszervezésének lehetőségét is. Én az Önök helyében a további károk elkerülése végett betonalapú erős kerítéssel védeném meg a területet ezeken a kertes mezőgazdasági részeken.Üdvözlettel: Hebling Zsolt
Milasovszky Gábor
2020. január 05. vasárnap, 00:05
Tisztelt polgármester úr,
A vaddisznók által okozott veszély és kár egyre nagyobb. Nekem és kedves szomszédoknak is irgalmatlan nagy kárt okoztak a zöldterületben. A rendbetétele kb 1 millió forint.
Érdeklődöm, hogy van-e mód arra, hogy az illetékesekkel (vadásztársaság, rendőrség) közös intézkedést kezdeményezni.
Válaszokkal egyeztetve csak a kilövés az egyetlen mód a terület biztonságossá tétele érdekében. Szeptember óta rendszeres látogatói a környékünknek. Napsugár, utca és onnan nyíló kereszt utcák.
Köszönöm szépen
Tisztelettel
Milasovszky Gábor
Hebling Zsolt
2020. január 01. szerda, 13:42
Kedves Treff! B.Ú.É.K. Sajnos teljesen beázott, remélem, jövő hétre megjavítják, üdvözlettel: Hebling Zsolt
treff
2020. január 01. szerda, 11:51
Boldog új esztendőt mindenkinek!
Webkamera nagyon megrongálódott ?
üdv,
Treff
Hebling Zsolt
2019. november 29. péntek, 09:24
Kedves Petra! Köszönöm szépen jelzését, körzeti megbízottunk a jelzett időben ( illetve más időpontokban is ) ellenőrzéseket fog tartani. Valamint közterület felügyelő munkatársunk is. Üdvözlettel: Hebling Zsolt
Petra
2019. november 27. szerda, 15:13
Tisztelt Településvezetők!
A községi strandon a kutyasétáltatást tiltó tábla és rendelkezés ellenére, minden (!) nap (ahogy ma is) 14.45-15 óra tájban 4 ember, 3 db kutyát sétáltat, kedélyesen. Ez bevett, rendszeres foglalatosságuk.
Mindez tökéletesen nyomon követhető a webkamerán.
Mit terveznek ez ellen tenni?
Szép napot,
Petra
Hebling Zsolt
2019. november 22. péntek, 16:34
Kedves Andrea!Köszönöm a jelzést,a korrigált főépítészi összefoglalót,külön kiemelve a témát a minisztériumi levelemben, küldtem tovább. Üdvözlettel:Hebling Zsolt
Tarróné Gyarmathy An
2019. november 21. csütörtök, 09:00
A vízparti szabályozás jegyzőkönyvéből teljesen kimaradt egy nagyon lényeges téma. A BAHART kikötőfejlesztés során kialakított parkot a szabályozási terv kikötő területfelhasználásba, a móló szárazföldi szakaszát pedig út területfelhasználásba sorolja. A jelenlegi HÉSZ-ben mindkettő zöldterületként jelzett. Elmondtam, hogy az új besorolás megteremti a lehetőségét annak, hogy a kialakított parkot, sétányt a magántulajdonra hivatkozva lekerítsék, elzárják az itt élők elől. Sajnos más településeken is hasonló változásokat tartalmaz a terv, Fonyód már petíciót nyújtott be az elképzelés ellen.
Ön ott és akkor azt nyilatkozta, hogy ez nem lehetséges, a település, az önkormányzat kiáll azért, hogy a legmagasabb védettséget jelentő, közforgalom elől el nem zárható terület és sétány jelölés is felkerüljön a Bahart kikötő területére.
Kérem, hogy a jegyzőkönyvet javítani és a település észrevételei között a témát az egyeztetési anyagba az illetékesek felé közvetíteni szíveskedjenek.
M.Máté
2019. november 15. péntek, 16:11
Tisztelt Önkormányzat!
A 20191008 Kt-ülés jegyzőkönyvét sajnos nem lehet látni a jegyzőkönyvek között.
Tisztelettel.
Hebling Zsolt
2019. október 30. szerda, 12:52
Kedves Érdeklődők! A 2005-ben született központi ,vízparti építésügyi szabályozás mostantól papíralapon megtekinthető a Községháza előterében,üdvözlettel: Hebling Zsolt
Hebling Zsolt
2019. október 29. kedd, 17:13
Bocsánat: Mártonffy Gábor főépítész úr
Hebling Zsolt
2019. október 29. kedd, 17:10
A vízparti szabályozással kapcsolatos konzultáció időpontja: november 5. kedd 17 óra, művelődési ház. Mártonfy Gábor főépítész úrral és a képviselő-testülettel kozosen várunk mindenkit szeretettel: Hebling Zsolt
Hebling Zsolt
2019. október 29. kedd, 14:47
Kedves Andrea! A korábbi 2005-ben született szabályozás, 3 nagy lepedőnyi rajzanyag papíralapon van meg nekünk. Megpróbálom megszerezni elektronikusan, de inkább papíralapon holnaptól kitesszük a művelődési házban a paravánokra, hogy minden érdeklődő megnézhesse így egybelátva, jelmagyarázatostul. Egyébként az önkormányzat már tavaly előzetesen kétoldalnyi észrevételt tett. A fórumon szinte ingatlanonként tervezem végigbeszélni e fontos témát,bevonva a főépítészt is,üdvözlettel: Hebling Zsolt
Tisztelt Olvasók!
A hibaelhárítás megtörtént, így a Webcamera január 10-től ismét működik!