Új bejegyzés a vendégkönyvbe
„ALSÓÖRS VÁR, MARASZTAL, VISSZAVÁR!”
Vendégváró településünk nevében szeretettel köszöntöm, örülök, hogy Alsóörs honlapját érdeklődésével megtisztelte!
Kíváncsiak vagyunk szíves véleményére, nemcsak a weblapról, hanem községünkkel kapcsolatos bármilyen témájú felvetését is szívesen fogadjuk, amelyeket fel tudunk használni további előrelépésünk érdekében.
A településünk jelmondatát komolyan gondolva, üdvözlettel:
Hebling Zsolt
polgármester
Hebling Zsolt
2021. szeptember 20. hétfő, 15:34
Kedves Péter! Köszönöm levelét, örülök, hogy jól érezték magukat az átadóünnepségen! A másik felvetést kollégáimmal át fogjuk tekinteni. Mivel szeptember 15-től közterületként működik a strand, nincs korlátozva a horgászati lehetőség időtartama, s több horgász is nyitott sátrat használ, amely jelenleg nincs szabályozva ( megvizsgáljuk ennek szükségességét ). Talán az átlagosnál hosszabb partszakasz minden érdeklődő számára biztosítani tudja ezen tevékenység művelését.
Tisztelettel: Hebling Zsolt polgármester
Drobina Péter
2021. szeptember 18. szombat, 15:42
T. Polgármester úr !
Pénteken részt vettünk az amfiteátrum avatásán. Nagyon jól sikerült rendezvény volt, köszönjük, hogy a nyaralótulajdonosok is kedvezményt kaptak.
Más.: A strand területéről szabad a horgászat, de kérdezem ez a kempingezésre is jogosít? A sterand területe azért nem kemping. Kempingtől az őrtoronyig sátrak állnak. Az ott hetekig horgászók vajon mit csinálnak a kifogott hallal ? üzemeltetnek fagyasztót ? áramot a strand hálózatáról ? vagy ők kemping lakók és beviszik a kempingbe ? akkor viszont miért állítanak itt sátrakat. A napi horgászok ismét kiszorulnak egy jelentős partszakaszról.
További szép napot, üdvözlettel: Péter
Albrecht Sándor
2021. szeptember 05. vasárnap, 13:03
Szeptember 4-én temetőnk ravatalozójában Mező Dénestől búcsúztunk
Néma együttlétünkben visszaidéztük ismert, népszerű,szeretett személyiségét. Az együttes csendben átölelt bennünket a Somlyó és a Balaton. A fény és benne a végső távozás fájdalma. Midőn a lélek búcsúzva bontja szárnyait, s a földről visz magával valamit. Egy világot,melyet létre Ő hozott és egy virágot,amelyet Ő virágoztatott...
Hebling Zsolt
2021. augusztus 16. hétfő, 15:32
Kedves Ildikó és Tamás!
Nagyon köszönöm bejegyzésüket,őszintén örülök, hogy jól érezték magukat! Visszavárjuk Önöket! (Azért is jól esett írásuk, mivel az önkormányzatoknál leggyakoribban a problémák, feladatok csapódnak le, s a dicséret és pozitív visszajelzés igen ritka). Tisztelettel: Hebling Zsolt polgármester
Német Tamás Szabó
2021. augusztus 15. vasárnap, 13:59
Alsóörs Riviéra kempingvezető dicséret
Tavaly találtunk rá, erre a balatonparti kempingre, Alsőörsön.
A” Riviérában”, Vera asszony, a kempingvezető, készségesen tájékoztatott minket a lehetőségekről. Megtetszett a kemping barátságos, ápolt, virágos környezete, nyugalmas, de ugyanakkor lehetőségekkel teli helyszíne. Közel két hetet töltöttünk itt és Vera minden felmerülő kérdésben segítségünkre volt!
A recepciós kollégákról és a munkatársakról is hasonló jókat mondhatunk el.
Jó szívvel ajánljuk mindenkinek!
Német Tamás és Szabó Ildikó
Hebling Zsolt
2021. június 29. kedd, 18:49
Kedves Zsuzsa! Nagyon köszönjük, kérem a nevemre szíveskedjék küldeni: hivatal@alsoors.hu címre . Üdvözlettel: Hebling Zsolt
Buzás Zsuzsa
2021. június 29. kedd, 16:03
Tisztelt Polgármester úr!
Most vasárnap látogattuk meg a nagyon szinvonalas kiállítáaukat a Törőkházban . ott kaptuk az Alsóörsről szóló képes kiadványukat.
Élettársam német s leforditotta angolról németre a bevezető szöveget. Szivesen megküldjük, ha add e-mail cimet, kinek s hova!
Űdvőzlettel
Buzás Zsuzsa
Szabó Rácz Lóránt
2021. június 24. csütörtök, 18:29
Tisztelt Hebling úr!
Nagyon örülök az elkezdett munkálatoknak. Szegény munkásokat sajnálom csak a borzasztó hőség miatt. Nagyon nehéz munkát végeznek, igen tisztességesen. A végeredmény majd megéri a küzdelmet. Nem vagyok kötözködő és nagyon örülök hogy az építő javaslataim meghallgatásra találnak!
A járdával kapcsolatban csak annyit, hogy a hely adottságai miatt a parkolósáv végében kezdődik a torkolata, ezért gondoskodni kell arról is, hogy az autósok nem tudjanak teljesen ráállni a járda végére, mert akkor az egész létesítmény használatát nehezítik el.
Ígérem erre a nyárra már nem terhelem Önt a jobbnál jobb ötleteimmel!
Köszönöm a gyors reakciót!
Ez igazolja, hogy Alsóörs vár és visszavár minket.
Hebling Zsolt
2021. június 22. kedd, 13:39
Tisztelt Szabó Rácz Lóránt! Rövid időn belül kezeljük a problémát, üdvözlettel: Hebling Zsolt
Szabó Rácz Lóránt
2021. június 19. szombat, 17:32
Tisztelt Hebling Zsolt!
Ennek a hírnek nagyon örülök és szerintem nem csak a magam nevében beszélek. A mai ragyogó idő és a sok strandolni vágyó, autóval érkező azonban új problémát generál. A kényelmesség miatt akadályt nem ismerve küzdik fel autóikat az itt lévő gyepes területre. Annyira csekély értelműek, hogy fel sem fogják, hogy a füvet nem az autók alá teremtették. Valahogy ezt a romboló vandalizmust is ki kellene küszöbölni forgalomgátló eszközökkel. Talán azt nem tarolnák le.
Hebling Zsolt
2021. június 16. szerda, 15:26
Tisztelt Szabó Rácz Lóránt! Remélem 1 héten belül megoldódik az Ön által felvetett kérdés, amint már írtam, azon dolgozunk, hogy esztétikus és biztonságos legyen a jelzett terület. Tisztelettel: Hebling Zsolt
Szabó Rácz Lóránt
2021. június 16. szerda, 06:28
Tisztelt Polgármester úr!
A vasútépítők valóban elegyengették a hivatkozott terület rájuk eső részét. Az én kérdésem a motoros szobor támfala melletti 10 méter hosszú, másfél méter széles területre gondoltam. Ezt nem lehetne valami módon por és sármentessé tenni? A parkoló végében még mindig ott porlik két talicska sóder. Talán nem nagy kérés és javítana az összképen ha tiszta lábbal, botladozás mentesen lehetne kijutni a strand felé.
Hebling Zsolt
2021. június 11. péntek, 15:29
Kedves Sanyi Bácsi!Nagyon köszönöm az emlékező gondolatokat, közösségünk valóban büszke Keipert Lászlóra és feleségére Ilonkára. Önkormányzatunk számos festményt őriz, hálás vagyok, hogy 9 évvel ezelőtt csodálatos könyv jelent meg tolladból munkásságáról, amelyet szívesen adok az érdeklődőknek. Üdvözlettel: Zsolt
Albrecht Sándor
2021. június 11. péntek, 14:12
Örök rangú mestereink
140 éve,1881-ben született Bécsben KEIPERT LÁSZLÓ festőművész.Rajzoló zseni, kivételes képességű portré-,tájkép- és templomfestői munkássága tanulságos érték. Nyíregyházán, környékén és Alsóörsön dolgozott. Műveiben aranyló érték a Balaton- és Bakony-vidék megörökítése.
Felesége, PÁLFY ILONKA Pozsonyban született 1891-ben. Ő alapította falunkban 1934-ben a széles környék első magánóvodáját. A legkissebbek tanítása mellett hölgyeinkkel megismertette az ének,zene és horgolás művészetét.
Hebling Zsolt
2021. június 06. vasárnap, 18:24
Tisztelt Szabó Rácz Lóránt Úr!
Célunk,hogy a jelzett terület kulturált legyen, kedden egyeztetünk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő ZRT vezetőjével több ügyben ( ez az egyik), tisztelettel: Hebling Zsolt
Szabó Rácz Lóránt
2021. június 06. vasárnap, 09:38
Tisztelt Polgármester úr!
Kívánom, hogy igaza legyen, de sajnos ez a terület már a vasútfejlesztés előtt is eléggé elhanyagolt volt. Én 2015 óta látogatom a strandot és az állapotok azóta semmit sem javultak. A parkolóból azóta sem lehet por és sár mentesen átjutni a strandra. Talán a vasútfejlesztés milliárdjaiból erre is juthatna pár forintocska.
Hebling Zsolt
2021. május 30. vasárnap, 14:58
Tisztelt Drobina Péter Úr!
A közkedvelt webkamera meghibásodásának kijavításán dolgozunk,mint annak üzemeltetői, tisztelettel: Hebling Zsolt
Hebling Zsolt
2021. május 30. vasárnap, 14:54
Tisztelt Szabó Rácz Lóránt Úr! A vasúti fejlesztés még nem ért véget, pedig roham tempóban haladt e nagyberuházás, több héten keresztül éjjelente is dolgoztak. Egyszerre minden nem megy. Kis türelmet kérünk,azon dolgozunk, hogy mielőbb minden rendben legyen. Tisztelettel: Hebling Zsolt
Drobina Péter
2021. május 30. vasárnap, 10:28
T. Heblig úr !
A honlapon ezidáig megtekinthető volt a strandon elhelyezett *** kamera képe. Kb.3-5 napja bemerevedett képet adott most meg le is került a honlapról. A nézőszámból ítélve sokan kedvelték és figyelték 1 mill. fölött volt a nézőszám. Szeretném megkérni, hogy aki üzemeltette állítsa helyre, hogy ismét látható legyen.
További szép napot köszönettel:
Drobina Péter
Szabó Rácz Lóránt
2021. május 30. vasárnap, 07:20
Tisztelt Polgármester úr!
A vasút melletti parkolót a sorompóval és a stranddal összekötő senki földjét kinek a feladata lenne helyreállítani. A vasútépítők részéről nem sok hajlandóságot látok. A parkoló vége telerondítva sóder maradékkal, a pocsolyagödör is csak a következő esőt várja. Csak botladozni lehet a sárban vagy a porban amikor strandra megyünk. Az egész település épül-szépül, de ezt a kis korridort senki sem akarja patronálni. Megérné por és sármentessé tenni az átkelőt, hiszen a Kék hullám bírálat ezeket a tényezőket is figyeli és pontozza.