16 ezer négyzetméteres vízparti területet kapott Alsóörs

Nyomtatás

Mintegy 16 ezer négyzetméteres vízparti területet kapott önkormányzati tulajdonba településünk, köszönhetően a kormányzat döntésének, ill. Kontrát Károly országgyűlési képviselő támogatásának

Kontrát Károly országgyűlési képviselő kiemelte, Alsóörs polgármestere kereste meg azzal, hogy a vízparti területet szeretné az önkormányzat közösségi célra megkapni, ezzel a Balaton megközelíthetőségét mindenkinek még jobban tudnák biztosítani. A képviselő támogatta a kérést, és örömmel beszélt arról, hogy Magyarország kormánya úgy döntött, hogy a mintegy 16 ezer négyzetméteren lévő négy ingatlan Alsóörs önkormányzatának tulajdonába kerüljön.


Hebling Zsolt polgármester és Kontrát Károly országgyűlési képviselő Fotó: Pesthy Márton/Napló

Mindig azt képviseltem, hogy a közösség érdekei meghatározóak legyenek a Balatonnál. Ezt igazolja, hogy több Bahart-kikötő, mint a balatonkenesei, a balatonudvari és a balatonakali 25 évre önkormányzati használatba került. Nemrég pedig Balatonfűzfő kapott a parti sétány megőrzésére 85 millió forintot, és a kormány komoly döntéseket hozott a vízminőség védelméért is: több mint 800 millió forintot biztosított mederkotrásra. A vízminőség kiváló, köszönhetően a kormányzati intézkedéseknek.

Mindig is segítette Alsóörsöt, a helyieket, illetve a vendégeket Kontrát Károly országgyűlési képviselő, felsorolni is nehéz, hogy mi mindent köszönhetünk neki – fogalmazott Hebling Zsolt. A polgármester hozzátette, ezúttal óriási ajándékot kaptak a magyar államtól, melyben szintén nagy szerepe volt a képviselőnek. Felidézte, 2018 óta a vízparti ingatlanok vagyonkezelője az önkormányzat, de most ezeket a területeket tulajdonba is megkapták az államtól, mely mintegy 16 ezer négyzetméteren lévő négy ingatlant érint. Így továbbra is nyitott közterületként működik a terület, ahová bárki bemehet, sétálhat.

Az ingatlanokat érintő terveikről kifejtette, vízisport-szakosztályt indítanak, melyre nagy igény mutatkozik. Egyik épületben, mely korábban üdülőként működött, nyári vitorlástábort, illetve évközi programokat terveznek, elsősorban gyermekeknek. Itt kap helyet a vízimentők telephelye is.


Fotó: Pesthy Márton/Napló

Hebling Zsolt a már meglévő kikötőről elmondta, építéskor lebontották a kerítést, és most bárki sétálhat a vízparton, ahol horgászstégeket is telepítettek. Öt évvel ezelőtt jelentős állami támogatással a Szerdahelyi-dűlőben vásároltak meg ingatlanokat, ahová szintén terveznek parti sétányokat is.

Példaértékű, ami Alsóörsön történt. Cél az, hogy kinyíljon a Balaton és mindenki használhassa – vélekedett a településünk polgármestere.

forrás: veol.hu