UTCAMESÉK 40. - ILDIKÓ UTCA

Nyomtatás

ILDIKÓ UTCA. Évekkel ezelőtt, amikor még volt kutyám, sokat barangoltam a Csere-hegyen és környékén, s fedeztem fel az erdő környéki utcákat is. 

Már akkor találkoztam ezzel az utcanévvel, s bizony azóta sem tudom, milyen indíttatás rejlik a névadás mögött.

A ma talán már nem annyira divatos, de régi, szép nevünk a névadója ennek a kis utcácskának, mely a Feketerigó, Fogoly, Cinege és Nyúl elnevezésű utca, köz, sétány néven társai az erdő alatt. A Csere-hegyről lefelé ballagók nagy nyugalmat érezhetnek errefelé, az erdőből kiérve is.

Ha a germán eredetű Ildikó név jelentését nézzük, ami harc, harcos, bizony kilóg ebből a békés miliőből. A névadáskor – valószínűleg – erre gondoltak legkevésbé.
Attila hun király Krimhilda nevű, második feleségének nevéből eredeztetik több áttételen keresztül. Nálunk igazából Arany János hozta divatba. A magyar nép eredetét feldolgozó trilógiájának első darabját, a Buda halálát pályázatra írta 1863-ban. A bíráló bizottság tagjai (Jókai Mór, Gyulai Pál, Kemény Zsigmond) kitűnő munkának ítélték, meg is jelentették. Folytatása lett volna a trilógiának az Ildikó és a Csaba királyfi. Teljes egészében csak a Buda halála készült el. Az Ildikó név viszont kezdett elterjedni. Sokáig csak lappangóan, lassan, legnagyobb divatja a 60-as évek végén indult, pl. 1967-ben 3987 kisbaba kapta ezt a nevet, s ezzel a női nevek sorában a harmadik legnépszerűbb lett. Változó korok, változó divatok a névadásban is, 1996-ban már csak 242 kislányt neveztek el Ildikónak, s ezzel a 68. helyre szorult ez a szép, dallamos név.

Mivel magyar költő teremtette névről van szó, nem érdemes a híres Krimhildákat keresgetni, inkább hazai neves Ildikóinkat vegyük számba.

A művészvilágban szép számmal találunk.
Színésznők: Pécsi Ildikó, Bánsági Ildikó, Hámori Ildikó, Hűvösvölgyi Ildikó, Piros Ildikó a legismertebbek, balett-táncos Pongor Ildikó, énekesnő Keresztes Ildikó, filmrendező Enyedi Ildikó, újságíró V.Kulcsár Ildikó….. a kevéssé ismert tudósok között is akadnak neves Ildikók a tudomány minden területéről.

A tudósok között is akadnak Ildikók, de ők nincsenek reflektorfényben.
S ki ne ismerne a maga szűk környezetében egy-két Ildikót, akit legszívesebben bearanyozna szeretete erejével?

Csiszár Edit