Indul a lakossági szavazás a közösségi költségvetésben!
Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy 2026. október 10-én kezdetét veszi a közösségi költségvetés szavazási szakasza. A program keretében Alsóörs Község Önkormányzata által erre a célra elkülönített, bruttó 30 millió forintos keret terhére az állandó lakosok dönthetnek a megvalósítandó fejlesztésekről.
A szavazás időtartama: 2026. október 10. – november 10.
Az ötletgyűjtési időszakban számos értékes javaslat érkezett be, melyeknek a megvalósíthatóságát, költségvonzatát, valamint a pályázati feltételeknek való megfelelőségét az előszűrés során a felállított szakmai bizottság részletesen megvizsgálta.
A szűrésen megfelelt javaslatokat ezúton szavazásra bocsátjuk. A szavazási időszak lezárását követően a legtöbb lakossági voksot elért projektek a rendelkezésre álló bruttó 30 millió forintos keret terhére megvalósításra kerülnek.
Kérjük, szavazatával Ön is vegyen részt a döntéshozatalban, és alakítsuk együtt Alsóörs jövőjét: SZAVAZZON ITT
A szavazásra bocsátott projektek – az ötlet megnevezése, az ötlet rövid leírása:
1. Árnyékos Alsóörs – 555 új fa közterületekre – az erősödő hőséghatásokkal szembeni ellenálláshoz.
A klímaváltozás minden eddiginél erősebben érezteti hatását. A felmelegedés, a szélsőséges időjárás, a forró (hőkupolás) és aszályos nyarak káros élettani és környezeti következményeit helyi szinten a zöld felületek növelésével is jelentősen lehet mérsékelni
2. Alsóörsi Közösségi és Ifjúsági Tér – a művelődési ház kihasználatlan öltözőiből.
A javaslat célja a Művelődési Ház színpada mögötti, jelenleg kihasználatlan két öltöző összenyitásával és felújításával egy egész évben használható, többfunkciós közösségi és ifjúsági tér kialakítása.
3. A strandbejárat környezetének megújítása
Az alsóörsi strand méltán a Balaton egyik kiemelkedő strandja. Éppen emiatt feltűnő a bejárat környezetének ka
környezetének kaotikus rendetlensége. Az egész területet egyben kellene kezelni, közösségi térként funkciót találni neki.
4. Nyugdíjas ház – idős otthon létesítése
Sokan Alsóörsön éltük le az életünket, gyermekeink messze kerültek. Idős napjainkat is itt szeretnénk tölteni
tölteni, de amikor már segítségre szorulunk, nagyon jó lenne egy kis különálló apartman, ahol felügyelet alatt lennénk
alatt lennénk, orvosi ellátással.
5. Alsóörsi idős állandó lakosoknak évi 2 alkalommal /1 tavaszi és 1 őszi/ egy napos autóbuszos kirándulás szervezése
Az egy napos autóbuszos kirándulás közösségteremtő lehetőség olyanok számára is, akik már nehezebben tudnak egyedül utazni.
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK:
Ki szavazhat?
Minden olyan alsóörsi lakos, aki jogosult részt venni a közösségi költségvetés programjában.
Hogyan lehet szavazni?
A szavazás online történik. Minden jogosult lakos egy szavazatot adhat le.
