A megemlékezés a Szabadság téren kezdődött pénteken késő délután. Ahogy az előző években is, az 1848-as emlékkő körül gyülekeztek az emberek, s a Himnusz közös éneklése után elhelyezték koszorúikat az önkormányzat, az egyházak, a civil szervezetek, az iskola képviseletében. A levonulás a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara kíséretében történt gyarapodó létszámmal. A művelődési ház előtt is sokan várakoztak már. A ház falánál ott sorakoztak a kicsi zászlócskák, amiket az ovisok készítenek és helyeznek el itt minden évben. Hiszen Alsóörs is adott katonákat a szabadságharcnak, May János és Vargha Lajos emlékét is őrzi a település. Az ünnep alkalmából koszorúval tisztelegtek előttük korunk emlékezői.
A művelődési ház színházterme idén is zsúfolásig megtelt. Nemzeti imádságunk közös éneklése után Hebling Zsolt polgármester beszélt legszebb és legfontosabb nemzeti ünnepeinkről. A 178 évvel ezelőtt történt események részesei voltak alsóörsiek is, Kossuth 17 katonája, temetőnkben nyugszik Vargha Lajos, Guáth Péter és János.
Erre az ünnepre minden évben a 7. osztályosok készülnek műsorral. Idén érdekes megoldást választottak. A közös éneklés (A jó lovas katonának…) megteremtette a hangulatot. Petőfi monológja, majd szoborrá dermedése híd a múlt és a jelen között. Időutazás kezdődik, melyben a video bejátszása is szerepet kap. Négy érkező diák a másnapi dolgozatról töpreng, s beszélgetésük a felismerésig vezet, nem bemagolni kellene, hanem megérteni, mit éreztek… mert ők mi voltunk, fiatalok…. A Petőfi-szobor életre kel, a múlt összeolvad a jelennel. A furulyán felhangzik az ismert dal, Kossuth Lajos azt üzente…..(Novák Bianka), aztán versek és párbeszédek elevenítik fel a múltat. S az egyik diák a történelmi lecke után megfogalmazza a maga felismerését: Most már tudom, hogy a szabadság nem csak a múlté. Hanem minden reggel a miénk, amikor eldönthetjük, kik akarunk lenni. Nagyon szép műsort láttunk, néhány váratlan megbetegedés is közbejött, de a gyerekek ügyesen áthidalták. Felkészítőjük Novákné Juhász Andrea tanárnő volt. A műsor záróakkordja a Szózat közös éneklése volt.
Csiszár Edit









